Az emlékmű, Köllő Miklós szobrával / Fotó: Wikipédia

1764. január 7-e vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Az esztelen vérengzés emléke madéfalvi veszedelem, latinul Siculicidium, vagyis székelygyilkosságként rögződött a köztudatban.

Bárhogyan is nevezzük azonban, ez népirtás volt, melyet a Habsburgok birodalmi megfontolásból követtek el a magyar nemzet kemény magját képező székelyek ellen. Az igazi cél ugyanis nem a határőrszolgálatot megtagadók megbüntetése, hanem a székelység megtizedelése, megfélemlítése, és megtörése volt. Így akarták maguknak örökre biztosítani a Magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozó területek fölötti uralmat.

A hódítók azonban nem csak katonai vonalon támadtak a ránk, hanem egyházi és szellemi síkon is. Hiszen tudták, hogy egy mély hittel rendelkező és szabadságszerető közösséget csupán ideig-óráig lehet a fegyverek erejével sakkban tartani. Éppen ezért az általuk 1760-ban, Erdély katolikus püspöki székébe ültetett Bajtay (Baitay, Bajthay) Antal, egyházi bíróság elé állítatta a csíksomlyói ferences kolostor, valamint a környező plébániák néphez hű szerzeteseit. A madéfalvi vérfürdőnek viszont jogi következményei azóta sem voltak.

Nyilván nem véletlenül, hiszen ezzel szabad utat nyitottak a magyarok és őket védelmező székelyek ellen bármikor büntetlenül elkövethető leszámolásoknak. Ezek pedig sorra be is következtek, amikor a Habsburg birodalom érdekei ezt megkövetelték. A felelősségre vonás pedig minden esetben elmaradt. Sőt, a tömeggyilkosságokat elkövető hordák vezéreit nemzeti hősökké ütötte az időközben meghamisított történelem.

Mindezek ellenére azonban vagyunk, mert a letűnt századok során is megőriztük az Istenbe és saját erőnkbe vetett hitünket. Ennek birtokában pedig nem csak úgy tettük a magunk dolgát, ahogy hagyták, hanem úgy, ahogy kellett. Asszonyaink gyermekeket szültek, a férfiak pedig hol az eke szarvát, vagy fejsze nyelét, hol a kard markolatát szorongatták, amint azt a helyzet megkövetelte. Nekünk és az utánunk jövőknek pedig továbbra is ezt kell tenni, ha élni akarunk, de nem a kardot, hanem az eszünket forgatva! Számunkra ez kell, legyen Madéfalva üzenete.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó