Az emberiség történelme a 19. századig úgy zajlott le, hogy a legalapvetőbb szabadságjogok sem voltak biztosítva. Köztük a gondolkodási és szólásszabadság, közlési és sajtószabadság, valamint vallás és lelkiismereti szabadság sem – jelentette ki Reisinger János, magyarországi irodalomtörténész a Bod Péter Megyei Könyvtárban Magyar költők a szabadságról címmel megtartott előadása bevezetőjében.

A többség úgy értelmezi a szabadságot, hogy bármit megtehet, így amint arra már Széchenyi István is figyelmeztetett, fennáll a veszélye, hogy rosszul fogják kihasználni. Ezt elkerülendő, előbb műveltséggel és tudással kell az embereket felvértezni. Aki ugyanis ezeket birtokolja, az igazság és a benne rejlő jó megismerésére törekedik. És nem kényszerből, számításból vagy félelemből, hanem szabad választása következtében. Hiszen, amint a Biblia is írja, az igazság szabaddá tesz – fejtette ki az előadó.

A magyar költők szabadságról vallott nézeteinek, gondolatainak bemutatását Reisinger egy általa harmadik vonalba sorolt poéta, Heltai Jenő (1871–1957) Szabadság című versének a felolvasásával és elemzésével indította. Megírásával (1945. május 1.) a szerző a magyar költészet egyik nagy retorikai mesterművét hozta létre, amelyben pazar szóképekkel és kifejezésekkel érzékelteti, mi az igazi szabadság:

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszavakat nem visít
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít”

Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad

Az előadó véleménye szerint József Attila (1905– 1937) több versében is megfogalmazza a szabadságról vallott elveit. A legmarkánsabban azonban az 1935. november 21-én írt Levegőt! címűben tette, amelyből ily módon talán a legcsodálatosabb magyar életkép-vers kerekedett ki. Témáját tekintve, az esti szürkületben magányosan hazafelé baktató férfi agyában születnek meg és örvénylenek a szabadsággal kapcsolatos gondolatok, hogy végül eljusson az örök érvényű kinyilatkoztatásig. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!”

József Attila is felismerte tehát, hogy a szabadság és a rend, valamint a szabadság és a törvény összetartozik. Aki szabad akar lenni, annak fegyelmezett életet kell élni, mert ha azt csinál, amit akar, szétszórja és elveszíti önmagát. Felismeri, hogy a szabadságot csak az tudja kihasználni, aki gondolkodik. Aki a rossz döntéseit képes felülbírálni, aki helyesbíteni és változtatni tud, aki az életét meg tudja újítani.
A továbbiakban Petőfi Sándornak (1823–1849?) A kutyák dala és A farkasok dala, 1847 januárjában írt verseibe foglalt sajátos vélekedését ismerhettük meg a szabadságról. Ezekben a dalnok ugyanis kimondja, hogy a szabadság és a biztonság ellentmondanak egymásnak. Ez utóbbi ugyanis inkább a diktatúrák sajátossága, mintsem a polgári demokráciáké. Ha pedig mindezt végiggondoljuk, rádöbbenünk, hogy „egyéni szabadság van, de közösségi szabadság nincs.”

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

1 Comment

  1. Tóducz

    Bedő dr. úr, a költök költenek költeményeket, de 1848 óta a politikusaink nem nagyon költöttek szabadságot. Néha csak szóban!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.