Winkler Gyula / Fotó: varadinum.ma

Az európai értékeket nem elég szajkózni, minden politikusnak az eszében és lelkében kell hordoznia ezeket, fogalmazott Winkler Gyula hétfő este Strasbourgban, ahol Mihai Tudose magyar közösséget fenyegető kijelentéseiről tájékoztatta az európai parlamenti képviselőket.

A plénum előtt az RMDSZ EP-képviselője úgy fogalmazott, ennyire súlyos, bántó és fenyegető kijelentése nem maradhat következmények nélkül, ugyanakkor üdvözölte a román miniszterelnök aznap este bejelentett lemondását.

Winkler Gyula felszólalásában emlékeztetett, az Európai Unió értékekre épül, az emberi méltóság és az alapvető állampolgári jogok, valamint a nemzeti identitások tiszteletére. „Az európai értékeket nem elég szajkózni, politikai programokban rögzíteni, minden politikusnak az eszében és lelkében kell hordoznia ezeket. Ennek ellenére országom, Románia miniszterelnöke lábbal tiporta közösségem, a magyar nemzeti közösség alapvető jogait, amikor súlyosan megfenyegette azokat, akik saját szimbólumaikkal fejezik ki nemzeti identitásukat” – fejtette ki.

A székely zászló közösségem regionális szimbóluma, használatának tiltása a 21. században nevetséges és abszurd, szembe megy alapvető jogainkkal. Sokkolt a miniszterelnök kijelentése, annál is inkább, mert néhány órával korábban, más kontextusban a halálos büntetésről is meghökkentő módon nyilatkozott. Ilyen kijelentések után Európában nem méltó hivatalához egy miniszterelnök. Ennyire súlyos, bántó és fenyegető kijelentése nem maradhat következmények nélkül. Üdvözlöm a ma este bejelentett lemondását” – hangsúlyozta felszólalásában az RMDSZ EP-képviselője.

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája