Bukarest, az Erdélyből ide vándorolt magyarságnak nemcsak munkalehetőséget kínált, de rengeteg szórakozási lehetőséget is.
A Herăstrău-tó partján, a Cișmigiu park és a Carol park körül hemzsegtek a kocsmák, belőlük és a vendéglőkből áradt a cigányzene, de a dzsesszre is táncoltak. 1929-től hozzáférhető szórakozás volt a hangosfilm és a rádió, a város zengett a rádióból szóló tangóktól és románcoktól, néha magyar zenét is közvetítettek. Az autóbuszok este kilencig jártak, a mozik zsufolásig megteltek, rengeteg esti partit szerveztek, de a közlekedés elérhető volt mindenki számára.
A forró nyarak kedvenc szórakozóhelye az Andronache-erdő volt, ahol cigányzenére lehetett táncolni. Ez az erdő volt a bukaresti magyarok egyik kiránduló és találkozási helye. Sajnos egyre több magyarellenes megnyilvánulás zavarta a magyar rendezvényeket, ezek mindenképp a magyarellenes propaganda következményei voltak.
Egy 1894-es levelében Bartalus lelkész beszámol egy incidensről, amely a majális alkalmából a zeneegylet és a színtársulat által szervezett bál után történt. Az egyik magyar résztvevő otthonába betörtek, és ellopták az egylet zászlóját, amelyet a konzul felesége adományozott neki; mi több, a zászlót el is égették Mihai Viteazul szobránál. A magyarok panasszal fordultak a prefektúrához, és kártérítést követeltek, amit meg is kaptak 700 frank értékben. A Trianoni diktátum miatt a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a Kárpátokon kívüli magyarságot is keményen érintette. A havasalföldi és moldvai magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is. A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, keményen büntették minden szinten, és továbbra is a román Siguranța megfigyelése alatt tartották. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei, vagy a Cișmigiu parkbeli majálisokat, a magyarok leveleit felbontották. A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt.
A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. A református egyház kitartóbb volt, és a fentiek ellenére továbbra is rengeteg magyar eseményt szervezett. A bukaresti magyarok híres majálisait az Andronache-erdőben a református parókia szervezte, még az első világháború előtti évtizedektől, de a két háború közötti időszakban is a bukaresti magyarok legnépszerűbb eseményei voltak. „Meganynyi mesterember, különösen asztalosok, vittek egy csomó deszkát, asztalokat ácsoltak, oda terítettek a sokféle étel számára, mindenki fizetett, jól ettek, jól ittak.”
Az Andronache-erdő, kora tavasztól késő őszig egy-egy vasárnapra magyar szigetté változott. Ide jöttek majálisozni, kirándulni a bukaresti magyarok. Nem számított, hogy melyik felekezet szervezte, egyformán járt ide az alsó háromszéki református, a hétfalusi evangélikus vagy a csíki katolikus. Legtöbbször szakmák, társadalmi státus szerint csoportosultak, de családi barátságok alapján is szerveződtek mulatozó csoportok. Vidékek szerint csak a legritkábban.
Ime egy fennmaradt meghívó: „A Bukaresti Ref. Iparos Kör 1932. július 10-én (vasárnap) esős idő esetén egy héttel később: 17-én az Andronache-erdőben a Sos. Colentina végén nyári mulatságot (májálist) rendez, melyre Bukarest Magyarságát ezennel meghívja. A Rendezőség. A májális kezdete reggel 9 óra. Az erdőbe a 12. sz. autóbuszokon lehet kijutni, amelyek már korán reggel indulnak a Sos. Viilor, Piața mare, Moșilor-i és Sos. Colentina-i útvonalakról, s ez alkalomkor egész az erdőig ki fognak járni. Visszajövet ugyanezen autóbuszok este 9 óráig fognak közlekedni. Olcsó ételekről és italokról a rendezőség gondoskodik. A tánc-zenét a cigány- és fúvós zenekar szolgáltatja. A májális közönségét a szokásos tréfákkal (zsákbafutás, lepényevés, kötélhúzás, tombola, alkalmi futballcsapatok mérkőzése, stb. stb.) fogják szórakoztatni. Az autóbusz viteldíja a Bariera Moșilortól az erdőig 10 lej. A májálisi jelvények 15 lejes árban az Elemi iskola javára árusíttatnak.”
A Pantelimon negyedtől északra, a Voluntari negyed szélén, Afumați község irányában még meg lehet találni az egykori Andronache falu maradványait, de ezt a falut és a Andronache-erdőt az 1970-es években bekebelezte a főváros.
A cikkhez tartozó 3 fénykép a bukaresti magyar majálisról készült 1936. május 31-én. A fényképész Willi Pragher volt, akit Dieners András bukaresti színész egyik legjobb barátjának tekintett (lásd: Dieners András és Bukarest, Bukaresti Magyar Élet, VI. évfolyam, 2018. szeptember 13.).
Ha valaki be tudja azonosítani a képen látható személyeket, vagy ha van régi bukaresti magyar majálisokról fényképe kérem küldje el címemre: benczemihaly@gmail.com
Dr. Bencze Mihály / Bukaresti Magyar Élet, VI. évfolyam, 10. szám, 2018. október 18.
Lépcsőház
Írta: Berszán Örs
Ajtó nyikorgása,
Vad hangoskodása,
Életre törése,
Valami elérése...
Ez az új vendégnek a kérése.
Visszhangzó kopogás,
Élénk dobogás,
Forró, sebes lépés,
Gondolatkeltés,
Majd a várva várt emelkedés.
Egy, kettő, három.
Már az úton,
Halad az idegen,
Fokozatosan, szépen,
Gondolkozik a témán, a szerepen.
Öt, tíz, tizenöt.
Ígéreteket köt,
Majd lépeget,
Mindenfelé nézeget,
Rövidesen jön már az élet.
Húsz, harminc, negyven.
Elkötelezetten,
Halad, egy a célja,
S ha megoldhatja,
A csúcsot is megláthatja.
Hatvan, nyolcvan.
Baj van.
Majdnem a csúcson van,
De megtorpan.
Megáll, pihen, fáradtan.
Újra megindul,
Már a kilencvenen is túl,
Halad lassan, egyesével,
Nincs már baj a sötétséggel.
Majdnem fenn van, nagy reménnyel...
Kilencvenkilenc majd száz.
Fék és gáz,
Itt a ház,
Jön a láz,
Épült, most szépül,
És életre kelt, végül...