Concerto Budapest & Kremerata Baltica Concert film for Mezzo TV

A kétórás, különleges koncertfilm májusban debütált a MEZZO TV-n, most pedig a "Performing Arts"- Előadóművészeti Filmek kategóriájának szárnyas Arany Oroszlánnal díjazott győztese lett.

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar és a Kremerata Baltica, Keller András, Gidon Kremer nevével fémjelzett, Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmjét májusban, a MEZZO TV külön engedélyével mintegy 220 ezer magyar néző is megtekinthette az interneten, mielőtt a legjelentősebb nemzetközi zenei TV műsorára tűzte.

A Velencei TV Fesztivál az észak-olasz város Nemzetközi Filmfesztiváljának "televíziós testvére." A mustrára a világ minden részéről beküldött televíziós alkotások 16 kategóriában mérkőztek ebben az évben. Minden kategóriában csak egy alkotást díjaznak. A fesztivál és a mezőny súlyát jól érzékelteti, hogy például a Legjobb TV Sorozat kategóriában a Paolo Sorrentino által rendezett a Sky, az HBO és a Canal+ koprodukciójában Jude Law főszereplésével készült Az új pápa című sorozat nyerte a szárnyas Arany Oroszlánt. A Performing Arts kategória győzteseként Keller András és Szabó Stein Imre koncertfilmje – többek közt – a BBC Camden Fesztiválról készült alkotásával, az ARTE és a MEZZO koprodukciójában készült Les Indes Galantes című operafilmjével és a Deutsche Welle Night Grooves című, Kiefer Sutherland és Madeline Juno közreműködésével készült zenés talk showjával versengett a shortlisten.

A film a Concerto Budapest és Kremerata Baltica rendkívüli együttműködésében létrehozott, 2019 december 4-n a Mupában rendezett koncertjéből készült. A két zenekar, valamint Keller András és Gidon Kremer főszereplésével készült film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett.

A koncertfilm MEZZO TV által felkért producere és vezető rendezője Szabó Stein Imre, executive producer Keller Annie, a MÜPA stáb TV rendezője Gémes Katalin, a filmes csapat vezető operatőre Géczy Dávid, a film hangmérnöke Vilius Keras, a vágó Mukli Bence, vezető vágó Lecza Attila.

Ez most egy nagyon nagy magyar zenei és filmes zene siker is egyben. A klasszikus zene szeret bezárkózni, ha filmes eszközökkel ezt a csodaszelencét ki tudjuk nyitni és filmes eszközökkel újrateremteni a csodát, az személyesen nekem is visszaigazolás, hogy érdemes bátran dolgozni, alkotni, feszegetni a határokat. Számomra az a tanulság, hogy egy filmes igényű zenei felvétel nagyságrendekkel több emberhez tud eljutni a világon és segít megteremteni a klasszikus zene új közönségét...

– Szabó Stein Imre

A Keller András által 13 éve vezetett Concerto Budapest ezzel a koncertfelvétellel debütált a MEZZO TV-n, ahol korábban a magyar zenekarok közül csak a Keller Kvartett és a Budapesti Fesztiválzenekar jelent meg rendszeresen.

A velencei televíziós fesztivál győzteseinek teljes listája ITT OLVASHATÓ.

Euronews