Gróf Czegei Wass Albert (1908–1998) sorsának alakulása azonos a népével, amelyből vétetett, ezért hűen tükrözi a magyarság 20. századi megpróbáltatásait, sőt előre-vetíti az utána következő korszak küzdelmeit is.

A szülőföldhöz, ősi jusshoz, nemzethez, keresztény gyökerekhez és hagyományokhoz való konok ragaszkodása pedig örök példája a rendíthetetlen hazaszeretetnek, a következetes önazonosságvállalásnak és a bátor helytállásnak.

Nem véletlen tehát, hogy a náci pribékek és kommunista hóhérok egyaránt az ellenségüknek tekintették. De annak tekintik a magukat demokratáknak álcázó utódaik is, és még az emlékét is ki akarják törülni a tudatunkból. Ember és publicistaként rágalmazzák, író és költőként ócsárolják. Megbélyegeznek és üldöznek mindenkit, aki a nevét tisztelettel említi, vagy elismerően beszél a műveiről. Téren és időn átsugárzó szellemisége ugyanis útjában áll a minket elűzni akaró, illetve az európai nemzeteket bedarálni és megsemmisíteni szándékozó sötét erőknek.

Wass Albert vesszőfutása Magyarország német megszállásával (1944. március 19.) kezdődött, a vörös és román hadsereg Erdélybe való előrenyomulásával (1944. augusztus 26.), majd a kommunizmus Romániába való térnyerésével (1945. március 6.) és bevezetésével (1947. december 30.) folytatódott. Náciellenes magatartása okán előbb a hitleri Németország hírhedt politikai titkosrendőrsége, a Gestapo elől kellett bujkálnia, és nemesi származása miatt a sztálini Szovjetunió, ugyancsak félelmetes Belügyi Népbiztonsága, az NKVD elől menekülnie. Kálváriája azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis koholt vádak alapján a tehetősek vagyonára áhítozó Románia népbírósága távollétében halálra ítélte (1946. március 13.). Végül Ceaușescu kommunista román diktátor politikai titkosrendőrsége, a Securitate bérgyilkosai követtek el több alkalommal is merényletet ellene a neki új otthont nyújtó Amerikai Egyesült Államokban.

Az őt ért igazságtalanságok sorozata jobblétre szenderülése után sem szakadt meg, hiszen a román hatóságok háborús bűnösként tartják nyilván, és egy jogállamhoz méltatlan módon megvisszautasítják az ártatlanságát igazolni hivatott per újrafelvételi kérelmét. Éppen ezért, addig nem nyugodhatunk meg, amíg ez meg nem történik.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó