A bákói csángó kollégiumnak már a második félévtől lesznek lakói. Fotó: RMPSZ

Nemcsak azokat kell segíteni a továbbtanulásban, akik a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programból kikerülve magyarul folytatják tanulmányaikat Erdélyben vagy Magyarországon, hanem azokat is, akik otthon maradnak, és bár román tannyelvű középiskolában vagy szakiskolában tanulnak tovább, meg szeretnék őrizni csángó magyar identitásukat – ez az oka annak, hogy az oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásával csángó kollégiumot létesített Bákóban. Ennek avatóját pénteken tartják az alapítók, támogatók, hazai és magyarországi hivatalosságok jelenlétében.

Lapunk érdeklődésére Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke elmondta, a dévai alapítvány finanszírozta egy magánház megvásárlását Bákóban, amelyben három hálót alakítottak ki, amelyekben induláskor tizennégy diák fér el, majd bővítik 15–20 férőhelyesre, van ebédlő, tanulószoba, közösségi tér, ahol a magyar önazonosság és kultúra megőrzése érdekében szervezik a délutáni foglalkozásokat a kollégium magyar anyanyelvű nevelői segítségével. Olyan nyolcadik osztályt végzett diákoknak nyújtanak ingyenes bentlakást, akik a környező csángó településekről nehezen vagy egyáltalán nem ingáznának, az általános iskola elvégzése után lemorzsolódnának.

A kollégiumban biztosított közösségi lét egyfajta folytatása a moldvai magyar oktatási programnak, a működtetéshez szükséges anyagiakat is elsősorban ugyanazokból a forrásokból, vagyis a magyar kormánytól és a keresztszülő-programból származó támogatásból teremtik elő – tájékoztatott az RMPSZ elnöke. Jelenleg huszonkilenc moldvai csángó faluban több mint kétezer gyermek vesz részt magyar oktatásban, néhány település kivételével az iskolában is tartanak magyar órákat, a pedagógusok kétharmada helyi, illetve régióbeli.

Fekete Réka / Háromszék