Budapest, 2020. június 12.A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) fogadja Igor Matovic szlovák kormányfõt (j2) a Karmelita kolostorban 2020. június 12-én. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarország és Szlovákia polgárai kölcsönös tiszteletet akarnak, együtt akarnak működni, vagyis együtt szeretnének sikeresek lenni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Igor Matovič szlovák kormányfőt. A szlovák politikus az országában élő magyarok egyenjogúságát hangoztatta.

A tárgyalás után tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte szlovák kollégájának többek között a felvidéki magyaroknak küldött üzeneteit és gesztusait, valamint a koronavírus-járvány alatt kialakított együttműködést. Szintén köszönetet mondott azért, hogy a kormányprogramot magyar nyelvre is lefordították Szlovákiában. Mint mondta, Magyarország büszke az ott élő szlovák közösségre, amely nagyszerű teljesítményt mutat, költségvetési támogatása pedig 2010 óta a négyszeresére nőtt. Megjegyezte, éppen a parlament előtt fekszik egy olyan törvényjavaslat, amely a magyarországi szlovákok által használt iskolák épületét a közösség tulajdonába adja.

A magyar kormányfő fantasztikusnak nevezte a két ország közötti élénk kapcsolatrendszert, jelezte például, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere. A következő hónapok történelmi jelentőségű eseményei közé sorolta az új komáromi Duna-híd átadását, a 2022-ig megépülő hat új határátkelőt – amelyből három Ipoly-híd, és amelyekkel 40-re emelkedik az átkelők száma –, továbbá azt is, hogy két ponton is összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát, és jelentősen, mintegy háromszorosára bővítik a korábban megépített magyar–szlovák gázvezeték volumenét. Mindezzel egész Közép-Európa stabilitásához hozzájárul Magyarország és Szlovákia – jelentette ki Orbán Viktor, aki kérte szlovák kollégáját a magyar–szlovák kapcsolatok támogatására és a szlovákiai magyar közösséggel szembeni jóindulatának megőrzésére.

Újságírói kérdésre a miniszterelnök közölte: a tárgyaláson nem hozta fel Trianon témáját, de jelezte, Budapest értékelte a szlovák miniszterelnök gesztusait, mondatait, „meg is érintette a magyarok szívét”. Azért nem hozta fel Trianon témáját, mert „lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk róla”, ezért nem kell róla sokat beszélni sem, majd mindenki saját magában elrendezi, lehetőleg úgy, hogy ne legyen akadálya a jövőbeli együttműködésnek. A magyarok dolga, hogy együtt éljenek egy történelmi igazságtalansággal, Trianon ugyanis Magyarországról nézve sosem fog igazságosnak látszani – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a magyaroknak világos történelmi tudatuk van, és úgy látják, a kapcsolatokat a szomszédokkal úgy kell alakítani, hogy a száz éve történtek ne jelentsék az együttműködés akadályát. Úgy fogalmazott, elfogadta azt a kezet, amelyet szlovák kollégája nyújtott neki, elfogadta azt a mondatát is, hogy a múlt mögöttünk van, és a jövőt kell építeni. A magyar felfogás szerint társakat kell keresni a jövő megnyeréséhez, Szlovákia pedig természetes, kézenfekvő, baráti társa lehet ebben Magyarországnak.

Igor Matovič szlovák kormányfő azt mondta, a cél az, hogy a szlovákiai magyarok teljesen egyenjogú polgároknak érezzék magukat Szlovákiában. Kijelentette: Szlovákia régióit attól függetlenül fogják fejleszteni, hogy kik élnek ott. Azt szeretné, hogy mindenki saját anyanyelvére taníthassa gyermekeit, és ne kelljen félnie attól, hogy emiatt később hátrányt szenvednek a fiatalok. Szerinte természetes, hogy Magyarországot érdekli, milyen a szlovákiai magyarok helyzete, miként élnek.

A szlovák kormányfő többször is kiemelte: Trianon után száz évvel az az álláspontja, hogy a múltat nem ők írták, de a jövő a kezükben van. A történelmet megváltoztatni nem lehet – mondta Igor Matovič, hozzátéve: azért tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, hogy előretekintsenek. Megjegyezte, hogy a szlovák politikusok jellemzően ignorálták a történelmet, Trianont, azonban ezt nem tartja megfelelő megoldásnak. A szlovákiai magyar közösség tagjai gazdagítják Szlovákiát a kultúrájuk révén. Ők ugyanis többletajándékot kaptak a sorstól: mindkét nyelvet tökéletesen beszélik, sőt, mivel a cseh nyelv szoros rokonságban áll a szlovákkal, ezért Csehországban is érvényesíteni tudják a tehetségüket.

A szlovák kormányfő közölte: biztosította partnerét arról, hogy Magyarország élvezi a támogatását a visegrádi együttműködésben. A két államot arra rendelte a sors, hogy összefogjon egymással, például az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban. Igor Matovič kijelentette, hogy nem csupán szomszédoknak tekinti a magyarokat, hanem közeli barátoknak is. Ezért vezetett egyik első külföldi munkaútja Magyarországra – tette hozzá.

Kérdésre felelve azt mondta: a világ összes magyarjának megígérte, hogy Szlovákiában olyan „hátországot” teremtenek, amelyben a magyar közösség félelem nélkül megőrizheti a kultúráját. Egy politikus akkor hazafi, ha az a célja, hogy minden állampolgárát védelmezze – fogalmazott a szlovák kormányfő. (Háromszék)