Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 5000 lejre bírságolta meg Traian Băsescu európai parlamenti képviselőt a gyergyóditrói pékségben 2020-ban kialakult munkakonfliktus kapcsán tett kijelentései miatt, nyilatkozta hétfőn az AGERPRES hírügynökségnek Brassai Hunor, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke.

Basescu
Traian Basescu és Szász Jenő közösen koccintott Erdély elcsatolási ünnepén, 2009 december 1-én

A munkakonfliktus kapcsán Traian Băsescu egykori államfő kijelentette egy televíziós műsorban: "a magyarok úgy általában nagyon komplexált emberek, komplexusaik miatt pedig képtelenek másokat elviselni maguk mellett".

Brassai Hunor elmondta: mivel a CNCD hivatalból nem indított eljárást a román politikus nyilatkozatát követően, ezért kötelességének érezte, hogy feljelentést tegyen a súlyosan magyarellenes kijelentés miatt.

Brassai 2020 februárjában tett feljelentésére a CNCD írásos választ küldött, melyben tájékoztatták: kivizsgálták a szóban forgó nyilatkozatot, melyet diszkriminatívnak és az emberi méltóságot sértőnek találtak, s ezért Traian Băsescut 5000 lejes bírság megfizetésére kötelezik.

"E mostani eset is legyen figyelmeztető jel mindazoknak, akik úgy érzik, büntetlenül támadhatják és sértegethetik közösségünket: az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőiként, valamint közösségünkért felelősséget vállaló erdélyi magyarokként is őrködni fogunk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel, még idejében felléphessünk a magyarellenességgel szemben" – jelenti ki Brassai.

Hozzáteszi, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntésével is azt kívánják üzenni a politikusoknak, hogy nem engednek teret a magyarellenességnek, a provokációnak és a megbélyegzésnek, valamint elutasítják mindazokat a törekvéseket, melyekkel a román politikusok éket kívánnak verni a magyar közösség és a többségi társadalom közé.

A tanács döntése megtámadható a közigazgatási bíróságon.