Magyarként a nagyvilágban - Testvérek között

Az iráni asszonyok szokatlanul közvetlennek és közlékenynek bizonyultak Bernád Ilonával (középen)

Bernád Ilona szülésznő, néprajzos és szakíró több mint két és fél évtizede járja nyitott szemmel, befogadó elmével és érzékeny lélekkel a nagyvilágot. A Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából évente megszervezett tudományos értekezlet rendszeres előadójaként ebben az esztendőben négy földrész 55 országában tett utazásai során magyarként szerzett tapasztalataiból osztott meg néhányat a jelenlévőkkel. Az elhangzottakból az alábbiakban nyújtunk ízelítőt.

Az első, általa nagynak nevezett élményben a Kínához tartozó Belső–Mongóliában volt része, ahol figyelemmel, szeretettel és melegséggel fogadták őket, mert testvérnépüknek tartják a magyarokat. A megérkezésük örömére például bensőséges ünnepséget szerveztek, melyen felváltva énekelték a hasonló csengésű magyar és mongol népdalokat. Ugyanakkor készségesen segítettek a kutatásaik elvégzésével kapcsolatban felmerülő nehézségek leküzdésében, és búcsúzóul pálinkával ajándékozták meg őket, ami náluk a legnagyobb tisztelet jele.

Útjukat folytatván megtapasztalhatták a magyaroknak kijáró kínai vendégszeretetet is, ami hun eredetünknek köszönhető, melynek kapcsán ők is rokon népnek tartanak bennünket. Egy pekingi kávézóban pedig arról is meggyőződhettek, hogy ez a besorolás nem csak tudományos körökben, hanem a fehér hunokat idővel magába olvasztó nép széles rétegeinek a tudatában is rögződve van. Egy kilétükről érdeklődő kínai férfi ugyanis kitörő örömmel és lelkesedéssel viszonyult hozzájuk, amint kiderült, hogy a távoli Európában élő magyarokkal találkozott. És azonos szellemi frekvencián való rezgést érzékeltek a tibetiek körében is, akik dr. Obrusánszky Borbála történész, keletkutató véleménye szerint részben szintén a hunok leszármazottai. Így az sem lehet véletlen, hogy a kolostorok hangulata és a belsejükben áramló láthatatlan erők elmondása szerint a könnyfakadásig megérintették az előadót.

Megtudhattuk továbbá, hogy a hatalmas Indiában is tisztelnek, becsülnek és szeretnek minket, amint azt Rajinder Singh szikh vallású jógamester környezetében eltöltött jó egy hónap alatt megtapasztalhatta. A magukat a fehér hunok leszármazottainak tartó rádzsputok és gurdzsárok pedig szintén messzire vetődött testvérként tekintenek ránk.

Kitűntetett barátsággal fogadták Perzsiában (Irán) is, tudván, hogy rokonságban állunk a mai Irán területét egykor belakó és magukat avaroknak nevező pártusokkal (párthusok). Ugyanakkor nem merült feledésbe, hogy a 13. században Magyarország fogadta be az innen elvándorolt és eredetileg indoiráni nyelvet beszélő jászokat. Ennek emlékére alakult ki testvérvárosi kapcsolat Jászberény és az iráni Jasd város között.

Mindezek hozadékaként, számos iráni család sarja tanult és tanul, illetve dolgozik az általuk Magyarisztánnak nevezett Magyarországon. Az iráni asszonyok mintha megérezték volna, hogy az újszülöttet világra segítő nővel van dolguk, szokatlanul közvetlenek és közlékenyek voltak Ilonával. Perszepolisz romjainál még egy pici fiú­babát is a kezébe nyomtak, akit ő háromszor az ég felé emelt, tehát bábai áldásban részesítette az édesanya és kísérői nagy örömére.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük