Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ vezetője  tájékoztatta Magyar Leventét, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát a kettős állampolgárságú erdélyi magyarok jelzéseiről, miszerint a Romániában kapott oltási igazolásuk ellenére sem kaphatnak magyar védettségi igazolványt, illetve nem élhetnek az oltottaknak járó magyarországi kedvezményekkel. A pártelnök erről az MTI híradása szerint a Krónika című napilapnak nyilatkozott.

kelemen hunor
Kelemen Hunor (Fotó: rmdsz.ro)

Az üzleti céllal utazók és a 24 óra alatt átutazókon kívül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be karanténmentesen Magyarországra, akik a magyarországi hatóságok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azaz Magyarországon oltották be őket koronavírus ellen. A kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok túlnyomó többsége viszont Romániában kapott oltást. Magyarország eddig Montenegróval, Szerbiával, Szlovéniával és Bahreinnel kötött az egymás vakcinaigazolásait kölcsönösen elismerő, szabad utazásról szóló egyezményt. 

Kelemen Hunor reményének adott hangot, hogy szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást, ami megszünteti a fennálló helyzetet.