Rendkívül magas, 70 százalék körüli választási részvétel mellett zajlottak tegnap a magyarországi választások, és bár napközben fennakadás nem történt, a néhány szavazókörzetben kialakult sorok miatt órákat késett az első eredmények nyilvánosságra hozatala. Romániai idő szerint majdnem éjfélkor közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az első hivatalos adatokat, melyek egyértelműen a Fidesz-KDNP fölényes győzelmét jelezték.

Tarolt a Fidesz-KDNP (Magyarországi választások)

Este nyolc órakor (Magyarországon hét órakor) hivatalosan befejeződött a szavazás, ám, aki ekkor már sorban állt, még leadhatta voksát. A következő órák hivatalos információ hiányában, becslésekkel, találgatásokkal teltek, az első kiszivárgott részeredmények a világhálón jelentek meg, fél tizenegy előtt az Index közölte: Országosan tarol a Fidesz, Budapesten hasít a baloldal.

A bizonytalan órákban megszólaló politikusok többsége a magas részvételt és pártja győzelmét ünnepelte, igyekeztek bizakodónak látszani, azt hangsúlyozták, a nagyszámú leadott voks erős legitimációt biztosít majd a következő parlamentnek és kormánynak.

Az első adatok

Az első hivatalos adatok éjfél előtt néhány perccel kerültek nyilvánosságra, az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságnál a FIDESZ-KDNP 49,51 százalékos győzelmét jelezték, amely magasabb a négy évvel ezelőttinél. Második helyen a Jobbik állt, 19,99 százalékkal, harmadik az MSZP-PÁRBESZÉD volt 11,85 százalékkal. Bejuthat még a parlamentbe az LMP (6,47 százalék), és a DK (5,32 százalék).

A győztes oldalról elsőként Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szólalt meg, a kormánypártok eredményvárójára összegyűltek előtt tartott rövid beszédében köszönetet mondott a választópolgároknak, akik szavai szerint óriási számban vettek részt a vasárnapi választáson. Semjén Zsolt rámutatott: ez a leendő kormánynak rendkívüli politikai legitimációt és megerősítést ad. Külön köszönetet mondott a külhoni magyaroknak, „akik tanúságot tettek a nemzethűségről”.

Alakul a patkó

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottságánál a NVI bemutatta becslését a majdani parlamentről, tájékoztató adataik szerint a 199 fős parlamentben 134 helyet foglalhat el a Fidesz-KDNP, 27 képviselője lesz a Jobbiknak, 20 az MSZP-PÁRBESZÉD-nek, 7 az LMP-nek, 9 a DK-nak, egy képviselője mandátumot szerzett egy egyéni körzetben az Együtt, bejutott egy független és egy német kisebbséget képviselő jelölt is.

Orbán színre lép

Orbán Viktor fél tizenkettő után pár perccel lépett színre a Bálnában, a kormánypártok eredményváróján. „Győztünk!” – ezzel kezdte beszédét a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett. „Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot” – mondta Orbán Viktor. Megköszönte a választók bizalmát és ő is külön köszönetet mondott a külhoni magyaroknak, „akik segítettek megvédeni az anyaországot”. „Nagy csata van mögöttünk. Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnénk, de már elindult a saját maga által választott úton. Soli deo gloria (egyedül Istené a dicsőség)” – zárta, majd a Kossuth-nóta eléneklésébe kezdett.

Erdély is választott

Rendben, fennakadások nélkül zajlott a szavazás az országgyűlési választásokon az MTI által megkérdezett magyar külképviseleteken. A romániai külképviseleteken a részvétel mindenütt meghaladta a 85 százalékot.

A csíkszeredai főkonzulátuson 1630 magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgár kérte előzőleg a külképviseleti névjegyzékbe vételét: közülük 1412-en adták le szavazatukat – közölte az MTI-vel a külképviseleti választási iroda vezetője. Kolozsváron 585 szavazót vártak a főkonzulátuson kialakított szavazóhelyiségbe, közülük 506-an voksoltak.

A bukaresti magyar nagykövetségen regisztrált 94 magyarországi lakos közül 88 adta le szavazatát. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete elmondta: a romániai külképviseleteken rendben, fennakadás nélkül folyt a szavazás, amelyet a román média részéről is fokozott érdeklődés kísért. Mindhárom helyszínen vasárnap este 19 óráig folyamatosan fogadták a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok levélszavazatait is. Ezek számáról egyelőre nincs adat, de a becslések szerint a regisztrált romániai magyar kettős állampolgárok 70-80 százaléka szavazott. Korábban már kiderült az összesen 378 ezer a külhoni magyar regisztrált, közülük mintegy 230-240 ezer lehet erdélyi magyar szavazó. A Maszol a birtokába jutott adatokra hivatkozva közölte: Erdélyből körülbelül 180-195 ezeren adták le voksukat és a kiszivárgott hírekből az is kiderült, hogy a voksok körülbelül 10-15 százaléka érvénytelen.

Háromszék