Három ország nyolc társulatának tizenkét előadását láthatja a közönség május 1-5. között, a hetedik alkalommal megszervezett HolnapUtán Fesztiválon. Az ötnapos eseménysorozat célja, hogy a térség legjelentősebb színházi műhelyeiben, fiatal alkotók által színre vitt produkciókat szemlézze, és megmutatkozási lehetőséget teremtsen pályakezdő tehetségek számára.

A VII. HolnapUtán Fesztiválon a magyar színházi élet olyan kiválóságai vesznek részt, mint a budapesti Örkény Színház vagy a formabontó előadásairól híres szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. A szervezők ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a független társulatok alkotói tevékenységébe is betekintést nyújtsanak, így a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt előadása, illetve a budapesti K2 Színház és a Miskolci Nemzeti Színház koprodukciója is látható lesz. A HolnapUtán célkitűzéseinek megfelelően, az előadáskínálatot a magyar nyelvterületen működő színházművészeti főiskolák előadásai egészítik ki, amelyek közül az idei kiadáson a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve a kolozsvári BBTE színészhallgatói is képviseltetik magukat.

Nagytermi előadások

A VII. HolnapUtán Fesztivál nagytermi előadásainak sorát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának A tavasz ébredése című fizikai színházi produkciója nyitja, május 2-án, 17 órától. A Györfi Csaba által rendező-koreografált produkció szereplői mindannyian saját boldogságuk keresése közben ütköznek falakba egy torz társadalmi rend keretei között, melyben kőkemény szabályok és normák lehetetlenítik el a tudásvágyat, a tettvágyat, a fejlődést és egyáltalán a testtel, a szexualitással kapcsolatos viszonyaikat. Az előadásra nagyszínpadi stúdiótérben kerül sor.

Először vendégszerepel Nagyváradon a budapesti Örkény Színház: május 3-án, pénteken, 19 órától Secondhand című, nagyszabású produkciójával lesz jelen a magyarországi művészszínház csaknem teljes társulata. A Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjas írónő dokumentum-regényei által inspirált előadásban olyan színészegyéniségek lépnek színpadra, mint Pogány Judit, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Polgár Csaba vagy Bíró Eszter.

A HolnapUtán Fesztiál szervezői első alkalommal látnak vendégül vajdasági társulatot: május 4-én, szombaton, 19 órától a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatja be a Vlagyimir Majakovszkij költeményéből született Felhő a nadrágban című produkciót. A forradalom társadalmi jelenségeit és hatásait tárgyaló formabontó előadást Kokan Mladenovic nemzetközi elismertségnek örvendő szerb rendező vitte színpadra.

A VII. HolnapUtán Fesztivál utolsó napján, nagyszínpadi stúdió formátumban mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház társulata a budapesti K2 Színházzal koprodukcióban készült Eklektikon 2048 előadást, amely rendhagyó módon tárgyalja az emlékezetkultúra és kánonképzés kortárs problémáit. Valamelyik világ. 2048. március 15. A forradalom és szabadságharc kétszázadik évfordulója. A Pángalaktikus Monarchia rendhagyó ülésének csillagideje: a Dimenziók Egyesült Föderációja felfedezett egy, a transzcendentális hiperűrben terjeszkedő, szintetikus telepata entitást, mely világokat fal fel féktelen falánkságában. De lehetséges, hogy az entitás pusztán a vég kezdete. Babits Mihály, az ex-nyugatos, felébredt alvó ügynök hozzálát, hogy mindörökre feltegye a pontot az évek és világok óta zajló intergalaktikus játszma i-betűjére, méghozzá nem mással az oldalán, mint ifj. Arnóti Dezsővel.

Stúdiótermi előadások

A VII. HolnapUtán Fesztivál programjának gerincét a térség színházművészeti hallgatóinak előadásai alkotják. Ennek jegyében, a fesztivál nyitányában, május 1-én és 2-án a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatóinak három produkcióját láthatja a közönség, akik Meggyeskert című Csehov-adaptációjukkal (rendező: Zsótér Sándor), Tűznyelők című improvizációs előadásukkal (rendező: Kárpáti Péter) és A Nyíregyháza utca című, tabudöntögető című produkciójukkal érkeznek Nagyváradra.

A fesztivál harmadik napján, május 3-án, 17 órától a Kosztolányi Dezső Színház monodrámáját, a Tolnai Ottó költészetéből inspirálódott Karton és Karfiolt láthatja a közönség, ezt követően, 18 órától pedig Renczés Viktória, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatójának Hateha című előadását tűzik műsorra a szervezők. A főiskolásoknak szóló szekcióban a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézetének harmadévesei május 4-én, 17 órától Zabhegyező című regényadaptációjukat mutatják be, május 5-én, 15 órától pedig Tavaszi áldozat című táncelőadásukat láthatja a közönség.

A stúdiótermi előadások sorát a nagyváradi származású Lovassy Cseh Tamás által írt és rendezett Románia 100 című előadás zárja: a kolozsvári Váróterem Projekt független színház előadásában a román-magyar viszonyokat és az erdélyi társadalmi jelenségeket állítják pellengérre az alkotók.

Jegyek és bérletek

A VII. HolnapUtán Fesztivál programja az esemény és a Szigligeti Színház weboldalán (www.holnaputan.szigligeti.ro, www.szigligeti.ro ), illetve Facebook-oldalain böngészhetik az érdeklődők. A szervezők felhívják az okostelefonnal rendelkezők figyelmét arra, hogy a VII. HolnapUtán Fesztivál programja hamarosan a FestivApp mobilapplikáció segítségével is elérhetővé válik.

A VII. HolnapUtán Fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. A szervezők ugyanakkor kedvezményes, 60 lejes árú fesztiválbérletet bocsátanak ki, amely négy tetszőleges előadásra érvényesíthető.

A jegypénztár nyitvatartása
Hétfő, csütörtök: 10-15
Kedd, szerda, péntek: 14-19
Egy órával az előadások előtt

Május 1., szerda, 15:00 | Szigligeti Stúdió
A. P. Csehov
MEGGYESKERT
r.: Zsótér Sándor
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Május 1., szerda, 19:30 | Árkádia kisterem
Kárpáti Péter
TŰZNYELŐK
r.: Kárpáti Péter
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Május 2., csütörtök, 17:00 | Szigligeti Színház, nagytermi stúdió | Joi, 2 mai, ora 17, Sala Mare
Frank Wedekind
A TAVASZ ÉBREDÉSE | DEȘTEPTAREA PRIMĂVERII
r.: Györfi Csaba
Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat | Teatrul de Nord Satu Mare, Trupa Harag György

Május 2., csütörtök, 19:00 | Árkádia Színház
Szilágyi Eszter-Anna
A NYÍREGYHÁZA UTCA
r.: Novák Eszter
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Május 2., csütörtök, 22:00 | Moszkva Kávéház | Joi, 2 mai, ora 21.30, Moszkva Café
PINK MOJOS AND THE FUCKFACES
Koncert | Concert

Május 3., péntek, 17:00 | Szigligeti Stúdió
KARTON ÉS KARFIOL
Tolnai Ottó művei alapján
r.: Döbrei Dénes
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka – Nyári Mozi Színházi Közösség

Május 3., péntek, 18:00 | Szigligeti Stúdió (emelet)
HATEHA
Renczés Viktória egyéni előadása

Május 3., péntek, 19:00 | Szigligeti Színház, nagyterem
SECONDHAND
Szvetlana Alekszejevics művei alapján
r.: Bagossy László és a SzFE rendező szakos hallgatói
Örkény Színház, Budapest

Május 4., szombat, 17:00 | Szigligeti Stúdió
J. D. Salinger
ZABHEGYEZŐ
r.: Szilágyi-Palkó Csaba
BBTE Kolozsvár, Magyar Színházi Intézet

Május 4., szombat, 19:00 | Szigligeti Színház, nagyterem | Sâmbătă, 4 mai, ora 19, Sala Mare
FELHŐ A NADRÁGBAN | NORI ÎN PANTALONI
V. Majakovszkij műve alapján
r.: Kokan Mladenovic
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka | Teatrul Kosztolányi Dezső, Subotica (SRB)
Román nyelvű fordítással | Cu traducere în limba română

Május 4., szombat, 21:00 | Moszkva Kávéház | Sâmbătă, 4 mai, ora 21, Moszkva Café
SZIGLIGETI SZÍNÉSZZENEKAR KONCERT | CONCERT TRUPA SZIGLIGETI

Május 5., vasárnap, 15:00 | Szigligeti Stúdió (emelet) | Duminica, 5 mai, ora 15, Studioul Szigligeti
Igor Sztravinszkij
TAVASZI ÁLDOZAT | RITUL PRIMĂVERII
r.: Uray Péter
BBTE Kolozsvár, Magyar Színházi Intézet | UBB Cluj, Facultatea de Teatru și Televiziune
Ingyenes előadás | Spectacol gratuit

Május 5., vasárnap, 17:00 | Szigligeti Színház, nagytermi stúdió
EKLEKTIKON 2048
r.: Benkó Bence, Fábián Péter
Miskolci Nemzeti Színház – K2 Színház

Május 5., vasárnap, 19:00 | Szigligeti Stúdió | Duminica, 5 mai, ora 19, Studioul Szigligeti
ROMÁNIA 100
r.: Lovassy Cseh Tamás
Váróterem Projekt, Kolozsvár | Waitingroom Project, Cluj
Román nyelvű fordítással | Cu traducere în limba română

Közlemény

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.