Fotó: bursa.ro

Májusban 4,10 százalék volt a román éves infláció a tavalyi év azonos időszakához képest, ami minimális csökkenés az előző hónapban jegyzett 4,11 százalékhoz mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

A vizsgált időszakban az élelmiszerek drágultak leginkább, 5,24 százalékkal, ezt követik a szolgáltatások, amelyek 4,30 százalékkal kerültek többe, a nem élelmiszerek 3,27 százalékkal drágultak.

Májusban a havi infláció 0,46 százalék volt áprilishoz mérten. A tavalyi év végéhez képest a fogyasztói árak 3,22 százalékkal emelkedtek.

A román infláció februárban lépett ki a Román Nemzeti Bank (BNR) által kijelölt 1,5-3,5 százalékos célsávból. A BNR becslése szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben, a jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak.

A jegybank igazgatótanácsa az április eleji monetáris politikai ülésén nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,5 százalék.

A román inflációt elsősorban a negatív külkereskedelmi mérleg serkenti, hiszen gyorsabban nő az import, mint az export, a behozott termékek pedig drágábbak. A lakosság vásárlóereje is megnőtt, főleg a közszférában végrehajtott béremeléseknek köszönhetően. Áprilisban 14,8 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér a tavalyi év negyedik hónapjához mérten, az infláció figyelembe vételével kiszámolt reálbér pedig 10,3 százalékkal volt magasabb a vizsgált időszakban.

MTI