Június 13. és 16. között kerül megrendezésre idén, a már hagyománynak számító Fehér Megyei Magyar Napok! Nagyenyeden, Tompaházán és Magyarlapádon is színes programok várják az érdeklődőket. A magyarországi fellépők mellett két Fehér megyei együttes is színpadra áll.

Az idei fesztiválon, a szervezők, nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, újrahasznosításra: a gasztronómiai udvarban minden szolgáltató olyan tányérokat és evőeszközöket adhat csak ki, amelyek lebomló vagy újrahasznosított anyagokból készültek. Ezzel úgy az eladókat, mint a vásárlókat, résztvevőket ösztönözni próbálják arra, hogy minél kevesebb egyszer használatos és műanyag terméket vegyenek.

A rendezvény első napja kiállításokkal, kézműves vásárral és hagyományos íjászati programokkal indul. A nagy hagyománnyal bíró Tornavizsga, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjainak a tornabemutatója indítja a késő délutáni és esti programokat.  A fiatal gyergyószéki 4S Street zenekar lép fel elsőként a színpadra, őt követi a legendás Bojtorján együttes, a magyar country zene megalapítója.

A torockói kultúrát kívánja bemutatni a Torockói viselet és élet – fotókiállítás, ami a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium földszinti folyosóin lesz látható a fesztivál ideje alatt. Pénteken fél 12-től előadásra invitálnak a szervezők: bemutatásra kerülnek a Torockói viseletek. Az előadást Fodor Attila történész tartja,  a viseleteket  Lassel Ágnes muzeológus mutatja be a Kollégium Apafi termében.

A Két Fűzfa Egyesület idén is készül programokkal, 12 órától cashflow társasjátek-oktatásra várnak mindenkit, majd délután a Péter Antal emlékkupa kosárlabda-bajnokságra kerül sor.

A könyvbemutatók sem maradhatnak le a programpalettáról: 16 órától bemutatásra kerülnek  Gudor Kund Botond, Bod Péter, a történetíró és Gudor Kund Botond-Gróf László, Bod Péter, a kartográfus című kötetek.  A könyveket bemutatja Dr. Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár igazgatója. Mindkét kötet Bod Péter halálának 250-ik évfordulójára is emlékezik,  aki 1769-ben hunyt el a Gyulafehérvárral szomszédos Magyarigenben. Bod Péter jeles tanulmányi és kutatási eredményeket felmutató nagyenyedi diák, könyvtáros és tanár(segéd) volt. Tudós tevékenységével a Kollégiumnak hírt és nevet szerzett, amelyet iskolája azzal hálált meg, hogy egyháztörténetének, honfoglalás térképpel ellátott kéziratát megszerezte, és a Kollégium iskolamúzeumában  – több fontos kézirattal és tárggyal együtt -  közszemlére tette.

A Fehér megyei néptáncegyüttesek is megmutatják tudásukat a színpadon. Fellép a magyarlapádi Gyöngypárta Táncegyüttes,  a csombordi Pipacs Néptáncegyüttes, a torockói Ifjú Szilas Néptáncegyüttes, a magyarpéterfalvi Hanga Hagyományörző Néptánccsoport, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport és a nagyenyedi Fügevirág Néptánccsoport. A zenét a Tokos és a magyarlapádi Piros Pántlikás Zenekar biztosítja majd.

A gyerekfoglalkozások minden évben nagy sikert aratnak, ezért idén a Máltai Játszóbuszban is lehetőségük lesz a kicsiknek érdekes programokon részt venni. Kézműves gyerekfoglalkozásaink közül megemlítenénk a kancsódíszítést, a pohár vagy bögredíszítést dekupázs technikával, a virágvarrást, a tányérfestést, illetve a fafaragást és faesztergálást.

A nagyenyedi helyszín programjait a színpadon a Kollégium véndiák zenekara, a Smici Blues Band, majd az erdélyi származású Keresztes Ildikó és zenekarának koncertje zárja.

A szombati napot a horgászatnak és a főzésnek szenteljünk. Reggel 8-tól mindenkit a tompaházi halastónál várnak a horgász bajnokságra, majd az ezt követő halászléfőző versenyre. A tányérokat és evőeszközöket is a szervezők biztosítják, így mindenki teljesen komposztálható tányérokba fog tálalni.

Vasárnap Magyarlapádra költözik a rendezvény, ahol az évzáró ünnepség után a magyarlapádi HóHányók együttes majd a szászrégeni, a magyar napokra visszatérő , Titán zenekar lép fel.

Feher Megyei Magyar Napok_Magyar_Plakat_A2

Program

Csütörtök:

10:50  Történelem és divat a szalvéták világában – szalvétagyűjtemény-kiállítás megnyitó

10:50  Régi és új Nagyenyed képekben – képeslap-kiállítás megnyitó

A kiállításokat megnyitja Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatóasszonya

Helyszín: Barcsay terem, Bethlen Gábor Kollégium
12:00 Kézműves vásár és gasztronómiai udvar

Helyszín: Udvar, Bethlen Gábor Kollégium

17:00 – 19:00 Hagyományos Tornavizsga

Helyszín: Tornakert, Bethlen Gábor Kollégium

Szervező: Bethlen Gábor Kollégium és BGK Sportegyesület

18:00 – 21:00 Hagyományos íjászat: • jurta felállítása és bemutatása • a honfoglaló magyarság korhű ruházatának bemutatása • a honfoglaló magyarság harci szokásainak, harcművészetének ismertetése • az íj használatának bemutatása • az íjjal való lövés kipróbálása és gyakorlása • íjász ügyességi vetélkedők

Helyszín: Tornacsarnok és  Bagolyvár  közötti sétány

Szervező: Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományörző Egyesület

19:00 4S Street koncert

Helyszín: Színpad,  Bethlen Gábor Kollégium

21:00 Bojtorján koncert

Helyszín: Színpad,  Bethlen Gábor Kollégium

22:30 Koncert után buli az udvaron

Helyszín: Udvar, Bethlen Gábor Kollégium

Péntek:

09:00 A Bethlen Gábor Kollégium évzáró ünnepsége

Helyszín: Udvar, Bethlen Gábor Kollégium

11:00 Torockói viselet és élet – fotókiállítás megnyitó, a kiállítást megnyitja  Csécs Márton unitárius lelkipásztor Torockó

Helyszín: Földszinti folyosók, Bethlen Gábor Kollégium

11:30 Torockói viseletek bemutatója

Előadást tart Fodor Attila történész, a viseleteket bemutatja Lassel Ágnes muzeológus.

Helyszín: Apafi terem, Bethlen Gábor Kollégium

12:00 – 15:00 CASHFLOW társasjátek oktatás

Helyszín: 001-es terem, Bethlen Gábor Kollégium

Szervező: Két Fűzfa Egyesület

12:00 – 19:30 Hagyományos íjászat: a honfoglaló magyarság korhű ruházatának bemutatása • a honfoglaló magyarság harci szokásainak, harcművészetének ismertetése • az íj használatának bemutatása • az íjjal való lövés kipróbálása és gyakorlása • íjász ügyességi vetélkedők

Helyszín: Tornacsarnok és Bagolyvár  közötti sétány

Szervező: Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományörző Egyesület

16:00 – 17:00 Könyvbemutatók:
Gudor Kund Botond, Bod Péter, a történetíró
Gudor Kund Botond-Gróf László, Bod Péter, a kartográfus

A könyveket bemutatja Dr. Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár igazgatója.

Mindkét kötet Bod Péter halálának 250-ik évfordulójára is emlékezik,  aki 1769-ben hunyt el  a Gyulafehérvárral szomszédos Magyarigenben. Bod Péter jeles tanulmányi és kutatási eredményeket felmutató nagyenyedi diák, könyvtáros és (segéd)tanár volt. Tudós tevékenységével a Kollégiumnak hírt és nevet szerzett, amelyet  iskolája azzal hálált meg, hogy egyháztörténetének, honfoglalás térképpel ellátott  kéziratát megszerezte, és a Kollégium iskolamúzeumában a többi fontos kézirat, diploma, tárgy kíséretében  közszemlére tette.

Helyszín: Apafi terem, Bethlen Gábor Kollégium

17:00 – 17:30 Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai – Könyvátadás a Bethlen Gábor Kollégium könyvtárának, a Kolozsvári Magyar Konzulátus részéről

Helyszín: Apafi terem, Bethlen Gábor Kollégium

16:00-17:30 Fehér megyei néptáncegyüttesek fellépése

Magyarlapádi Gyöngypárta Táncegyüttes

Csombordi Pipacs Néptáncegyüttes

Torockói Ifjú Szilas Néptáncegyüttes

Magyarpéterfalvi Hanga Hagyományörző Néptánccsoport

Miriszló Gyöngye Néptánccsoport

Nagyenyedi Fügevirág  Néptánccsoport

Zenekarok: A kolozsvári Tokos és a magyarlapádi Piros Pántlikás Zenekar

Helyszín: Színpad,  Bethlen Gábor Kollégium

16:00 – 18:00 Kosárlabda-bajnokság

Helyszín: Sportcsarnok, Bethlen Gábor Kollégium

Szervező: Két Fűzfa Egyesület

17:00 – 19:30 Gyerekfoglalkozás a Máltai Játszóbuszban

Helyszín: Udvar,  Bethlen Gábor Kollégium

16:00 – 20:00 Kézműves gyerekfoglalkozások

16:00 – 17:00 Kancsódíszítés Varga Melinda és Szabó Emőke vezetésével

17:00 – 18:00 Pohár/bögredíszítés dekupázs technikával Mester Ágnes és Roș Amália   vezetésével

18:00 – 19:00 Szilágyi Székely Melinda és Székely Bányai Andrea virágvarrást

19:00 – 20:00 Tányérfestés Szekeres Ildikóval

19:00 – 20:00 Fafaragás és faesztergálás Albert Ferenccel

Helyszín: Gyereksátor, Bethlen Gábor Kollégium

18:00 – 19:00 Smici Blues Band koncert

Helyszín: Színpad,  Bethlen Gábor Kollégium

20:30  Keresztes Ildikó és zenekara

Helyszín: Színpad,  Bethlen Gábor Kollégium

22:30 – 01:00 Táncház a nagyenyedi Ficfa Zenekarral és a magyarlapádi

Piros Pántlikás Zenekarral

Helyszín: Udvar, Bethlen Gábor Kollégium

Szombat:

08:00 Horgászok versenye

Helyszín: Tompaháza, halastó

09:00 Halászléfőző verseny

Helyszín: Tompaháza, halastó

Vasárnap:

10:00 – 11:00  Istentisztelet -  igét hirdet Tóth Tibor lelkipásztor

Helyszín: Díszterem, Bethlen Gábor Kollégium

17:00 – 18:00  Istentisztelet a magyarlapádi református templomban, igét hirdet Borbándi András lelkipásztor

Helyszín: Magyarlapádi református templom

18:00 – 19:00  Magyarlapádi általános iskola évzáró ünnepsége és Tornavizsga

Helyszín: Magyarlapádi általános iskola

19:00  HóHányók koncert

Helyszín: Színpad, magyarlapádi focipálya

20:30  TITÁN koncert

Helyszín: Színpad, magyarlapádi focipálya

22:00 Retró buli