Igen kellemetlen jelenség, amikor azt tapasztaljuk, hogy csöpög a bojler. Ilyenkor előfordulhat, hogy a bojler biztonsági szelep meghibásodása okozza a problémát.

Bár lehet, hogy látszólag nincs semmi gond a készülék működésével, a csöpögést minden esetben alaposan ki kell vizsgálni, ha ugyanis a szakember nem javítja ki a hibát, akkor a későbbiekben komolyabb gondok is jelentkezhetnek. Ezeket utólag mindig nehezebb javítani, éppen ezért érdemes inkább időben cselekedni a megelőzésre helyezve a hangsúlyt.

Mit jelez a csöpögés?

Előfordulhat, hogy csak a tartály burkolatával vannak gondok, de az sem kizárt, hogy a bojler túlfolyó vagy a bojler biztonsági szelep hibásodott meg. Ahhoz, hogy pontosan tudjuk a probléma okát, szükség van egy szakértő véleményére. Bárhogy is legyen, az biztos, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynunk a szivárgást, amit rozsdásodás, korrózió, sőt, még akár vízkő is okozhat.

A bojler biztonsági szelep működése

A villanybojler egyik legfontosabb alkatrésze a bojler biztonsági szelep. Mint ahogy a nevében is benne van, a készülék biztonságos működését szolgálja. Egyrészt az a feladata, hogy elcsöpögtesse a keletkezett többlet térfogatot, másrészt pedig, hogy túlforrás esetén csökkentse a nyomást. Ha csöpög a bojler szelep, akkor annak sokszor a vízkövesedés az oka, de az is előfordulhat, hogy a szelep rugója meggyengült és az okozza a szivárgást.

Mi a megoldás, ha csöpög a bojler?

Amennyiben azt tapasztalja, hogy a bojler biztonsági szelep csöpög, akkor mindenképpen keressen fel egy megbízható szakembert, aki rövid időn belül ki tud menni a helyszínre, hogy orvosolja a problémát. Természetesen Önnek nem kell pontosan tudnia, hogy melyik alkatrésznél szivárog a víz, ennek megállapítása a bojlerszerelő feladata. Ha probléma a burkolat meggyengülése, kilyukadása miatt alakult ki, akkor elég csak azt kicserélni. Ha viszont a bojler túlfolyó vagy a bojler biztonsági szelep a ludas, akkor akár a teljes készülék cseréjére is szükség lehet.

Bojler csere szakértői segítséggel

Ha szüksége van segítségre, akkor hívjon minket! Bojler karbantartás, vízkőtelenítés, javítás és csere kapcsán is tudunk megoldással szolgálni. Egyeztetéskor megbeszélünk egy alkalmas időpontot, majd a helyszínre megyünk és alaposan megnézzük, mi okozza a csöpögést. A probléma felderítését követően pedig részletes tájékoztatást adunk a megoldási lehetőségekről. Ha esetleg bojler csere szükséges, akkor a régi készülék leszerelésében, illetve az új felszerelésében is állunk rendelkezésre.