Fotó: psnews.ro

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy telefonon beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, aki azt mondta neki, hogy az RMDSZ támogatni fogja a PSD által kilátásba helyezett bizalmatlansági indítványt.

Az ügyvivő PSD-elnök azt követően jelentette be, hogy bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezik, miután a kormány közölte: felelősséget fog vállalni a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért.

„Első partnereinkkel, az RMDSZ-frakcióval együtt fogunk bizalmatlansági indítványt benyújtani, és mondom én önöknek, hogy ez a bizalmatlansági indítvány célba fog érni” – jelentette ki korábban Ciolacu.

Az ügyvivő pártelnök azt mondta, három nappal azt követően, hogy a kormány felelősséget vállal a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért, bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani, és Kelemen Hunor támogatja ebben, mert 'nem korrekt a játék közben módosítani a szabályokon.'

Ciolacu arra is hivatkozott, hogy egy alkotmánybírósági döntés értelmében hat hónappal a választások előtt nem lehet módosítani a választási törvényeken, sőt, a Velencei Bizottság egy ajánlása alapján ez az időszak egy év.

A PSD ideiglenes elnöke arról is beszélt, hogy az RMDSZ-szel nem köti össze politikai szövetség, csak bizonyos elvekben értenek egyet. Ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy – amennyiben a PSD-nek a jövőben nagyon jó politikai programja lesz – politikai partnerre talál az RMDSZ-ben.

Ludovic Orban miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány felelősséget fog vállalni a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért. (Agerpres)

Az RMDSZ Facebook-bejegyzése:

Ma a kormány bejelentette, hogy felelősségvállalással készül módosítani az önkormányzati választás törvényén, azaz kétfordulós polgármester-választást vezetne be. Az RMDSZ-nek mindig világos volt az álláspontja erről: a szabályokon nem szabad játék közben módosítani. Ludovic Orban kormányának beiktatása előtt is elmondtuk: csak úgy tudjuk támogatni az új kabinetet, ha az sem sürgősségi kormányrendelettel, sem felelősségvállalással nem módosít a választási törvényen. A Szövetség támogatni fogja a bizalmatlansági indítványt.