Margarinos kenyér teával

Forrás: magyarnemzet.hu

Éjfél körül arra ébredünk, hogy a gyerek hányik. Jó, megtörténik, gondoljuk, valami rosszat evett. Aztán negyóra múlva jön a következő és ez így ismétlődik folyamatosan.

Kiül a veríték a homlokunkra, reménykedünk hátha abbamarad a folyamatos hányás, hiszen nem evett sokat. De nem, mikor az ételtől kiürült a másfél éves gyerek szervezete, onnantól már zöldes-sárgás váladékot, epét hány.

Nincs mese, nem várhatunk tovább, összepakoljuk a gyermeket, lemegyünk a recepcióra és kérjük, hogy hívjanak mentőt. Jó háromnegyed órás várakozás után végre befut a mentő egy idős orvosnővel a fedélzetén.

Rövid vizsgálat után megállapítják, amit amúgy is tudunk: gyomorrontás és már zötyögünk is az egészségügyi központba, ahogy ők nevezik. Mert kórház nincs Albenán, a kedvelt bolgár üdülőhelyen, ahol pedig főszezonban többezer ember nyaral az üdülőhely 44 hoteljében.

A szőke fiúcska két szurit kap, de egyik sem talál vénát, így nem tudják az infúziót bekötni neki. A kezünkbe nyomják az infúziót, ittassuk meg a gyermekkel, receptre pedig felírnak hányásgátlót.

Hajnali 3 óra van, délelőtt 10-kor nyit az első gyógyszertár. Kiállítják a számlát, 50 eurónyi levát kell fizetni az „orvosi ellátásért” vagy minek nevezzem. Hiába a sok utánajárással kiváltott európai biztosítási kártya, olyat ők még nem láttak, mondják. Nincs értelme hajnalban vitázni, inkább fizetünk. A jótanács ellenben ingyen van: ha nem marad abba a hányás, induljunk haza.

Nesze neked Bulgária, all inclusiv étkezés, Fehérhomok, egy éven át várt és tervezett nyaralás. Itt már biztosak vagyunk benne, hogy ott tévedtünk, amikor székely barátaink unszolására hagytuk magunkat letéríteni a járt útról és a tíz éve jól ismert és megszeretett Isztria helyett a Balkán felé hátralépni.

Mert egyébként Bulgária szép és a vendéglátásba is sokat fektettek, de úgy tűnik nem veszi be a gyomrunk. Különösen, ha az ételt legyek szállják és az éttermi tisztaság komoly kívánnivalót hagy maga után. Elsőre úgy tűnik, mintha csak mi elégedetlenkednénk, de aztán látjuk, hogy naponta jön a mentő egy fordulóra, és vannak akik az étteremben cirkuszolnak a gyengécske koszt miatt.

Tegyük hozzá, a háromcsillagos hotelben nem nyugati vendégek vesznek körül, sőt közép-európaiak is csak mutatóban vannak, hanem elsősorban románok, erdélyi magyarok, moldávok. A szálloda internetes és facebook oldalán éppen az ételre panaszkodnak a legtöbben.

Visszajárókkal is összefutunk, akik azt mondják egy-két éve még színvonalas volt az éttermi kínálat. Egy marosvásárhelyi család azt újságolja, egy éve egy 60 fős csoport 50 tagja a 35 km-re fekvő Várna kórházába került, szintén ételmérgezéssel. Ők megúszták, annyira hogy idén is ide jöttek nyaralni…

Kálváriánk folytatódik. Telefonos orvosi segítséget kérünk Magyarországról. Ezt követően sós oldatot adagolunk kiskanállal a betegnek, és dinnyét minden mennyiségben, hogy ne száradjon ki. Megkapjuk az ultimátumot az orvostól: ha délig nincs vizelet, haladéktalanul menjünk át Romániába, a legközelebbi kórházba.

Nyolc óra kínszenvedés után, reggelre stabilizálódik a kisfiú állapota, a hányás abbamarad és délelőttre sikerül kiimádkozzuk a pisis pelenkát is. Az orvossal való egyeztetést követően úgy döntünk, maradunk.

Aztán másnap estére, amikor már abban bízunk, hogy mégiscsak visszatérhetünk a nyaralós kerékvágásba, először az anyuka, majd pár órával később az apuka esik ágynak, sokszori hányással. Erőtlenül fekszenek egymás mellett az ágyban és váltják egymást a fürdőben. A gyógyulóban lévő kisfiúra este és éjszaka egy székely ismerős anyuka felügyel.

Másnap egész napos böjt, némi menta teával, vízzel, dinnyével dúsítva. Aztán napokig margarinos kenyér teával – reggel, délben, este, a megrakott tányérokból falatozó üdülőtársak értetlenkedő tekintete mellett. Később már egyszerűen félek bármit is megkóstolni a kínálatból, így maradok a jól bevált margarinos kenyér mellett. Pár nappal később legyengült szervezetünk miatt mindhárman makacs torokgyulladást kapunk, ami még odahaza is hetekig tart, orrfolyással, köhögéssel.

És mégsem akarok lebeszélni senkit Bulgáriáról, velünk lévő barátaink például minden gond nélkül megúszták a nagy evészeteket (és a szálloda többszáz vendégéből is csak néhányan jártuk meg, bár szerintem az egy is bőven sok), idézzük is nekik a mondást, amikor már egy kicsit jobban vagyunk és valamennyire visszatér a humorérzékünk is: jó disznónak nem árt semmi.

Jövőre azért kísérletezés helyett biztosan visszatérünk a járt útra, vissza az Adriára.

Fábián Tibor

 

7 hozzászólás

  1. Dobai

    A hegyekbe kell menni, szalonnát sütni. Attól
    nem kapsz ételmérgezést. A tengerparton mi van?
    Nagy tömeg, szemét és romlott kaja.

    Válasz
    • Tóducz

      No meg tengervíz és hullámok.

      Válasz
      • Dobai

        Kedves doki, azok a hullámok és a víz is egy idő után
        unalmassá vállnak. Én szigetlakó vagyok körbe vagyok véve
        vízzel mégis kb. 5 évvel ezelőtt fürödtem a tengerben.
        De akkor is csak azért mert a lányom kutyája beugrott
        a csónakból a vízbe és nem tudott visszamászni.

        Válasz
  2. Tóducz

    Há né mennyi névtelen magyar magyarkodik errefelé! Há nem szégyenlik névtelenségüket?

    Válasz
    • Inkognitó

      Nu stiu. Nu inteleg.

      (Én az Inkognitó vagyok, amit piros öltöny helyett hord a bolgár tengerparton a sálukiM)

      Válasz
  3. Névtelen

    En is kiprobaltam 4 csillagos volt 5 emelet 2 gyerek lift 6 bol 5 napot nem ment a kaja vizet sem vihet a roman partnak!!!
    Soha tobbet oda!!!

    Válasz
  4. Névtelen

    Ugyanez volt velünk is.Ne is halljak rola,soha többet Bulgéria.

    Válasz

Hagy egy Válaszot Tóducz-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük