Fotó: Hecser László / Háromszék

Megfordulni látszik az elmúlt években tapasztalt csökkenő trend: tavalyhoz vagy akár az előző pár évhez képest idén jóval többen tartották érdemesnek részt venni Marosvásárhelyen a székely szabadság napján – az is igaz viszont, hogy ez még mindig meg sem közelíti az öt évvel ezelőtti létszámot

De mielőtt pusztán a számok alapján próbálnánk következtetéseket levonni, érdemes előzményeivel együtt alaposabban elemezni az idei rendezvényt, mert megfogalmazhatunk néhány olyan tanulságot, amely Marosvásárhely után is érvényes.

A hatóságok viszonyulását ezúttal leginkább a szakmaiság jellemezte: nem volt burkolt fenyegetés, a buszokat is kevesebb alkalommal ellenőrizték, a felvonulás ideje alatt lezárták a forgalmat, nem bírságoltak résztvevőket. Dabis Attila kitiltása az országból azonban egyértelműen jelezte, hogy a román államhatalom fokozott figyelemmel követi jogérvényesítési küzdelmünket, az Európában megengedhetetlen eljárás pedig arra enged következtetni, sokkal nagyobb téttel bír az SZNT és külügyi megbízottja tevékenysége, mint azt gondoltuk volna. Ez pedig – túl az eljárás felháborító és elfogadhatatlan jellegén – bizakodással tölthet el.

Részvétel szempontjából kedvezett, hogy hétvégére esett a rendezvény, és az időjárás is tavaszias volt, de itt kell megemlítenünk, hogy Háromszék kivétel maradt a magyar–magyar össze­fogás és mozgósítás tekintetében. A felvonulás végén a tömeg mellett a főtérre irányított rengeteg autóbusz látványa imponáló, de egyben azt is jelzi, hogy a távolabbról érkezők nélkül már-már szégyenteljesen alacsony lenne a részvétel.

Pedig jöttek buszokkal, jöttek gépkocsival kisgyermekes családok, idősek, fiatalok, óriás székely zászlóval meneteltek a háromszékiek, fúvószenekar kísérete mellett énekelt együtt a tömeg, gyérültek és gyengültek az oda nem illő jelszavak – szép volt, jó volt, felemelő volt, csak a vásárhelyiek voltak túl kevesen. És itt megkerülhetetlen az RMDSZ felelőssége: Kelemen Hunor éppen Bukarestben, az SZDP kongresszusán ápolta a kapcsolatokat Liviu Dragneáékkal, s ha ennek még lehet is némi pragmatikus magyarázata – merthogy az érzelmi-szimbolikus jelentés egészen egyszerűen lehangoló –, a szövetség helyi vezetőinek viszonyulása kiábrándító. A március 15-i mozgósítás miatt aggodalmaskodó, a rendezvény elköltöztetését felvető Vass Levente nyilatkozata egyszerre nevetséges, felháborító és elkeserítő.

A pozitívumok közé sorolhatjuk azt a biztatást, amelyet a székely önrendelkezési törekvések kaptak szövetségeseinktől: az anyaországtól, a katalánoktól, a baszkoktól, az Európai Szabad Szövetségtől. Örömteli az is, hogy a Marosvásárhelyen jelentős politikai erőt képviselő Szabad Emberek Pártja üdvözölte a rendezvényt.

Mindezek alapján a Marosvásárhely után megfogalmazható következtetések közé tartozik, hogy nemzeti ügyekben elengedhetetlen a magyar–magyar összefogás, a külpolitikai tevékenység eredményeket hoz, továbbá azt is érdemes megfontolni, hogy helyben is érdemes tárgyalópartnereket keresni, nem szabad kizárólag Bukarestre összpontosítani.

Farcádi Botond Háromszék/

6 hozzászólás

  1. Dobai

    A marosvásárhelyiek kevesen voltak, mert tudták, hogy a Postaréten nem fér
    el 57 ezer ember. De ott volt Tóducz úr, ő kitesz 50 ezret, főleg mikor
    kritikáról van szó. Jegyzetelt is keményen. Még azt is tudja hányan késtek le
    az 5-ről a Szentgyörgy utcában.

    • Tóducz

      Dobai úr, igazi amcsi szöveg. Az 5-re nem férnek fel “jópofa” elfutottak!

  2. antal m.

    A politikusaink-szövetségeseink kellene egy kis önkritikát tegyenek, az idegen vendégek előtt! A jelenlévő néptömeg mindig elvárná azt, hogy élen legyenek a tettek helyén mind azok kik bennünket képviselnek!
    Óriási a kiábrándultság van!

  3. Tóducz

    Kedves Farcádi úr, ír itt okosakat is, de hát Önnek mióta több a kevesebb?

    • hÍMES TOJÁS

      Tóducz (2018-03-12-n 18:40)
      Ha a becslés csak bizonytalan lehet, akkor miért ne tűnhetne “fejben” minden többnek???
      De azt Farcádi sem állította, hogy 30 ezren voltak. Na ez a szomorú!

      • Tóducz

        Kedves h.T., én állítottam?