Február 21-én 16 órakor a Deus Providebit Ház ad otthont az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásnak, amelyet közönségtalálkozó követ.

A Fazakas Misi által rendezett produkció eddig 566 alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 24 országának 188 településén és 12 nemzetközi fesztiválmeghívást, illetve 2 legjobb előadás díjat tudhat magáénak.

Az eseményre a Gyulafehérvári Caritas EEA Norvég Alap, valamint a Renovabis által támogatott projektjének keretén belül kerül sor, így a belépés ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött, amelyet az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címen lehet megtenni.

A Caritas Iránytű a munka világába elnevezésű, négy éves programja a korai iskolaelhagyás csökkentését, a munkanélküli fiataloknak a munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg. Ebben a munkában vesz részt az Osonó Színházműhely, mint nagy tapasztalattal rendelkező szakmai partner. A társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár több alkalommal színházi nevelési, valamint önismereti, személyiségfejlesztő, kommunikációs, kompetenciaerősítő és csapatkovácsoló műhelyfoglalkozást tartott a marosvásárhelyi Avram Iancu Szakközépiskola diákjai számára. A program következő eseménye az előadás megtekintése majd az utána következő feldolgozó foglalkozás.

Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, László Fruzsina, Póra Jácinta, Basa Ádám
Technikus: Kelemen Szabolcs
Rendező: Fazakas Misi