Alkotmányossági kifogást emelt Romániában kedden két jobboldali ellenzéki párt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen, az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot, az RMDSZ-t és az azzal együttműködő bukaresti szociálliberális kormánykoalíciót.

Az óvást megfogalmazó ellenzéki pártok szerint sérti a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét az, hogy a parlament iskolaalapítóként lép, holott a közoktatási intézményeket az önkormányzatok javaslatára miniszteri rendelettel kellene alapítani. Az előterjesztők azonban, akik a parlament folyosóján számoltak be az újságíróknak az alkotmányossági óvásról, nem a jogi, hanem a nemzeti érvekre helyezték a hangsúlyt.

Eugen Tomac / Fotó: Andreea Alexandru – Mediafax

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselőházi frakcióvezetője szerint a törvény általi iskolaalapítás mögött Magyarország áll, amely "meg akarja alázni Romániát a centenárium évében". Úgy vélekedett: itt nem egy kisebbségi igényéről, hanem a "legmagasabb szinten született politikai alkuról" van szó, amit az ellenzék nem hagyhat annyiban.

Az ellenzéki frakcióvezető szerint fel kell lépni, amikor a kisebbségek követeléseikkel "átlépik a határvonalat", és a parlamenti támogatásukat élvező kormánypárt "aberráns" engedményeket tesz.

Florin Roman / Fotó: Pnl.ro/Krónika

Florin Roman, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője szerint a magyar kormány erdélyi iskoláknak nyújtott támogatása a szegény családokból származó román gyerekek "elmagyarosításához" vezet.

Rámutatott: miközben a bukaresti "nemzetietlen" PSD-ALDE kormány ezer iskolát zár be, vagy olvaszt össze, magyar iskolákat hoznak létre az országban, amelyek budapesti támogatással ingyenes bentlakást és meleg ételt biztosítanak a gyerekeknek.

"Nem az RMDSZ-t vádolom és még kevésbé a budapesti kormányt. Azokat vádolom, akik a román kormány, az oktatási tárca élén állnak, hogy nem képesek a román gyerekekről gondoskodni"- méltatlankodott a PNL képviselője.

A bukaresti szenátus a múlt héten a PSD-ALDE szociálliberális kormánytöbbség támogatásával fogadta el a helyi hatóságok által megszüntetett magyar tannyelvű tanintézmény újraalapításáról szóló jogszabályt, amelyet az RMDSZ terjesztett a parlament elé. A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására lett volna szükség, az alkotmányossági óvás elbírálása azonban hónapokba telhet.

Baranyi László / MTI