Fotó: Csíkszeredai Sportklub – Facebook

Győzelmi kényszerben volt a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a Hokiklub Budapest ellen az Erste Liga alapszakaszának hajrájában. A hárompontos siker nem, de a kétpontos összejött. Ennek ellenére a kék-fehérek a második helyről várhatják a középszakaszt és három bónuszponttal.

Rendes játékidőben nyernie kellett a Csíkszeredai Sportklubnak a Hokiklub Budapest ellen, ám ugyanakkor bízni abban, hogy a Gyergyói Hoki Klub pontot rabol a Ferencvárostól, ami feljogosította volna a kék-fehéreket az Erste Liga alapszakaszának első helyére. Egyik sem jött össze.

Sőt a Sportklub olyannyira rosszul kezdte a HKB elleni meccset, hogy mindössze nyolc másodperc után Satek bevette Lundström ketrecét egy szóló után. A gól követően sem igazán találta az utat a vendég kapu felé a hazai csapat, igaz a vendégek sem tudták nehéz helyzetbe hozni a svéd kapust. Valamire való hazai helyzetre egészen a harmad végéig kellett várni. Ekkot Anyiszin és Panov rontott ziccert.

A második felvonásra sokkal jobb felfogásban korcsolyázott ki a hazai csapat és a nyomás hamar góllá érett. Valchar kipattanóját Fodor értékesítette. Igyekezett a hazai csapat, de nem voltak elég pontosak a passzok, sok hiba csúszott a játékba és ha sikerült helyzetet kialakítani, akkor a vendégek kapusa Landsman védett, több alkalommal ő volt csapata megmentője. A 33. percben példának okáért hatalmas bravúrt mutatott be Valchar helyzeténél. Alig egy perc múlva viszont megint a vendégek vezettek. Orbán gondolt egyet, végigvitt egy akciót és azt góllal fejezte be. A vendég öröm nem tartott sokáig, hiszen a 37. percben egy sakk-mattra játszott akció végén Valchar értékesítette csapata első fórját.

Az utolsó felvonás egy áthúzódó vendég előnnyel kezdődött, majd jött a következő is. Ezt sikeresen kivédekezték a kék-fehérek és igyekeztek nagyobb nyomás alá helyezni a vendégeket, akiknek több alkalommal meg is gyűlt a bajuk a korongkihozatallal. Az 54. percben Anyiszinnak meccskorongja is volt, de Landsman hatalmas bravúrt mutatott be. Gól viszont egyik oldalon sem született, így jött a ráadás.

A mérkőzés ezen szakaszában a hazaiak frissebbek voltak. Előbb Panov még szólót rontott, hogy a 64. percben Becze lezárja a meccset két ponttal gazdagítva a csapatot.

Eredmény

Csíkszeredai Sportklub – Hokiklub Budapest 3–2 (0–1, 2–1, 0–0, 1–0) – h.u.
Gólszerzők: Fodor (22.), Valchar (37.), Becze (64.), illetve Satek (1.), Orbán (34.).

Mestermérleg

Don MacAdam, Csíkszeredai Sportklub: – Nagyon szörnyű első harmadot játszottunk, amivel egyáltalán nem voltam megelégedve. A második felvonásra egy picit feljavultunk, de igazán a harmadik játékrészben játszottunk úgy ahogy az minimálisan elvárható. Ekkor több gólszerzési lehetőségünk volt. Dicséret illeti a vendég csapatot, hiszen nagy kihívás elé állítottak bennünket, amihez párosult egy remek kapusteljesítmény is. Nem kifogásként szeretném felhozni, de sok meccsünk volt az elmúlt időben és ezt figyelembe véve büszke vagyok a fiúkra. Nagy szívvel játszottak. Holnap pedig senkit nem akarok a jégpálya környékén sem látni.

Gröschl Tamás, Hokiklub Budapest: – Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy ebben az épületben akár egy pontot is szerez. Utolsó helyezettként mi ezt megtettük. Nagyon megdolgoztunk ezért az egy pontért és nagyon büszke vagyok a csapatra. Vitathatatlan, hogy kellett ehhez egy remek kapusteljesítmény is. Ugyanakkor szükséges ehhez az is, hogy el legyen végezve a védőmunka, figyelni kellett a kipattanókra, a lecsorgókra. Ezek mostanság kulcsfontosságúak és ebben sikerült javulnunk.

Darvas Attila