Forrás: adevarul.ro

Másodjára is elutasította a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály vezetője, Gheorghe Stan Laura Codruța Kövesi arra vonatkozó kérelmét, hogy zárják ki az ellene folytatott eljárásból az ügyével megbízott ügyészt, Adina Floreát – értesült az AGERPRES hírügynökség.

A volt korrupcióellenes főügyészt pénteken hallgatták ki a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályon az Országos Befektetési Alap (FNI) volt vezetője, Nicolae Popa hazaszállításával kapcsolatos ügyben. Kövesi akkor közölte, hogy kérelmezte egyrészt az ügyében eljáró ügyész, Adina Florea, másrészt pedig az ügyosztály vezetője, Gheorghe Stan kizárását az ellene folyó eljárásból, arra hivatkozva, hogy nem pártatlanok.

Az Adina Florea lecserélésére vonatkozó kérelmet már aznap elutasította Gheorghe Stan, majd Augustin Lazăr legfőbb ügyész a Gheorghe Stan kizárására vonatkozó igénylést is elvetette. Kövesi hétfőn ismét kérte Adina Florea lecserélését, de ezúttal sem hagyták jóvá azt.

A volt korrupcióellenes főügyészt hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják egy Sebastian Ghiță volt képviselő által tavaly decemberben benyújtott feljelentés alapján. Ghiță szerint Kövesi 2011-ben kétszázezer eurót kért tőle, hogy repülőgéppel Indonéziából az országba hozzák Nicolae Popát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

A bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály ügyészei szerint 2011-ben Kövesi 268.689 lejt kért és kapott Sebastian Ghițától a Popa kiadatási eljárása kapcsán, amelybe a főügyészséget is bevonta, megszegve ezzel a törvényes előírásokat.

Agerpres