Kép: publicdomainpictures.net

Másodszor is elfogadta a román szenátus hétfőn az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, tavaly decemberben már megszavazott törvénycsomagot, miután a szociálliberális kormánytöbbség átfogalmazta az alkotmánybíróság által kifogásolt cikkelyeket.

Egyebek mellett pontosították, miként állapítható meg, hogy egy bíró vagy ügyész "rosszhiszeműen" járt el, vagy "súlyos mulasztást" követett el, ilyen esetekben ugyanis a károsultnak kifizetett kártérítést az államnak be kell hajtania a téves jogalkalmazásért felelős bírón vagy ügyészen.

Szintén az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva kiiktatták az államfőt a legfelsőbb bíróság vezetésének kinevezéséből, amelyet ezentúl a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) tagjai választanának meg. Miután alkotmányellenesnek bizonyult, törölték azt a rendelkezést is, amely szerint a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ellenőrizte volna: igazat állítottak-e a CSM tagságra pályázó jelöltek, amikor arról nyilatkoztak, hogy nem voltak a politikai rendőrség tagjai vagy besúgói.

A három tervezetből álló csomag új változatát múlt héten a képviselőház már elfogadta, így elvileg az államfőhöz kellene kerülnie kihirdetésre, a jobbközép ellenzék azonban már jelezte: újabb alkotmányossági óvásra készül.

Az ellenzék tartalmi és eljárási kifogásokra hivatkozik: egyebek mellett azt nehezményezi, hogy az újabb módosításokat felületesen, az ellenzéki aggályokat félresöpörve, néhány óra alatt végezte el a kormányoldal. A koalíció azzal utasította el a vádakat, hogy a törvénycsomag egy múlt nyáron kezdődött alapos vita eredményeként született.

Az igazságügyi rendszer körüli csatározásnak az egyes törvénycikkeken túlmutató belpolitikai tétje van Romániában. Az igazságszolgáltatás átszervezése és a büntetőjog módosítása az a törésvonal, amely mentén a szociálliberális koalíció és – a Klaus Iohannis államfőt támogató – jobbközép ellenzék egymásnak feszül, tematizálva a politikai közbeszédet.

Az RMDSZ által is támogatott szociálliberális kormánytöbbség egyebek mellett az ügyészségi visszaélések meggátolása érdekében szorgalmazza az igazságszolgáltatás reformját, az ellenzéki pártok és az utcán tüntető civil szervezetek szerint viszont a kormányoldal saját korrupt politikusait akarja megvédeni.

A román jogállamiság körüli belpolitikai csatározásokban az Európai Unió és az Egyesült Államok tisztségviselői állásfoglalásai révén a román ellenzék álláspontját erősíti.

Miközben az igazságszolgáltatást átszervező törvénycsomag újabb normakontrollra vár, a szociálliberális kormánytöbbség várhatóan a büntetőjog módosítását próbálja majd előkészíteni, arra hivatkozva, hogy a Btk. és a perrendtartás számos előírása alkotmányellenesnek bizonyult.

Baranyi László / MTI