A szakképzettség számít majd elsősorban a brexitet követően a külföldiek nagy-britanniai munkavállalása esetén – jelentette ki a brit miniszterelnök.

Theresa May a közszolgálati BBC-nek adott interjúban azt mondta, az uniós kilépést követően nem tesznek majd különbséget aközött, hogy az érkezők az Európai Unió valamelyik tagállamából, esetleg egy harmadik országból származnak-e.

„Egyszer és mindenkorra véget ér a munkavállalók szabad mozgásának korszaka" – szögezte le a brit kormányfő. Theresa May ezzel megerősítette azt a korábbi elképzelést, mely szerint Nagy-Britannia egységesítené az unióból és az azon kívüli országokból érkező külföldiekre vonatkozó szabályokat. A már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok ugyanakkor maradhatnak az országban.

A brit kormányfő szerdán mond beszédet pártja birminghami kongresszusán, melyen pozíciója megerősítése is a tét.

Euronews