Noel egy Bihar megyei kisfiú, aki izomsorvadásban szenved, és akinek eszméletlenül költséges kezelésére két ország is összefogott: Romániában és Magyarországon is folyik a gyűjtés, hónapok óta töretlenül segítenek a szüleinek összegyűjteni a közel két és fél millió dolláros összeget, amelyet a génterápiás kezelés és az utána következő rehabilitáció igényel.

Korábban rendezvényeket szerveztek, koncerteket, amelyeknek bevételét a kis Noel támogatására ajánlották fel, volt kupakgyűjtés, és folyik a licit különböző termékekre, valamint sms-ben is lehet adakozni.

Noel közben vasárnap betöltötte az első életévét, a kezelésre már az időpontot is kitűzték, augusztus 25-dike ez a dátum, de előtte két héttel a budapesti korháznak a számlájára be kell érkezzen a teljes összeg.

Noel édesanyja, Fodor Hilda optimista, és nagyon hálás a segítségükre siető embereknek. Azt is elmondta, hogy a jövőben életcélja lesz a beteg gyermekek megsegítése.

Marosvásárhelyi Rádió