Júniusban közel 200 garázstulajdonos közölte Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával a kötelező adatokat.

Ahogyan arról a hónap elején beszámoltunk, a 27/2019-es tanácshatározat értelmében, a város közterületén garázzsal rendelkező tulajdonosok június 30-ig közölhetik az építményre és a benne tartott autóra vonatkozó adatokat. A Helyi Rendőrség július 1-től kezdi a szabályok betartásának ellenőrzését.

Mindeddig megközelítőleg 500 – közterületen található garázzsal rendelkező – tulajdonos közölte Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával a kötelező adatokat, közülük közel 200 személy a júniusi hónap során adta le a kitöltött űrlapokat.

Az önkormányzat azoktól a garázstulajdonosoktól is várja a garázsra vonatkozó adatokat, akik nem tartanak benne autót. Abban az esetben pedig, ha valaki több autóval is rendelkezik, annak a rendszámát szükséges bejelenteni, amelyiket éjszakára a garázsban tartja.

A Helyi Tanács döntése a parkolóhelyek felszabadítása érdekében született.

A lakónegyedi parkolási szabályok értelmében azok a gépjármű-tulajdonosok, akik közterületen található garázzsal rendelkeznek, este 10 és reggel 6 óra között nem parkolhatják járműveiket a garázsuktól számított 300 méteres körzetben.

A furgonokat is ellenőrzi a Helyi Rendőrség

A szabályozás az 1,9 tonnánál súlyosabb, valamint a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító gépjárművekre is vonatkozik, ezek parkolása tilos a lakónegyedekben délután 18 és reggel 6 óra között. Ezek ellenőrzését szintén július 1-től kezdi a Helyi Rendőrség.

Továbbá felhívjuk a lakónegyedi parkolóhelyet bérlő autótulajdonosok figyelmét, hogy nem parkolhatják járműveiket a kijelölt helytől számított 300 méteres körzetben.

A lakónegyedi garázsokra és a benne tartott autókra vonatkozó adatokat Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában közölhetik a tulajdonosok.

Az űrlapon, az azonosító információk mellett egy rajzszerű vázlatot is kér az önkormányzat, amelynek segítségével a Helyi Rendőrség könnyeben azonosítja a garázs pontos helyét. Amennyiben változás történik, és a bejelentett autóhoz képest más autóval parkol a tulajdonos a garázsban, szükséges a változásokat a polgármesteri hivatallal is közölni.

Bírságok
A parkolásra vonatkozó szabályok megsértése 100 és 2500 lej közötti bírságot, továbbá a garázsban parkoló autó rendszáma bejelentésének elmulasztása 1000 és 2000 lej közötti bírságot von maga után.

A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatal közleménye