Még nem késő erőteljesen felemelni szavunkat a székely szabadságért, s annyiszor mozdulni meg érte, ahányszor azt a helyzet megköveteli – hangsúlyozta vasárnap délelőtt Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a megyeszékhelyi turulmadaras emlékműnél tartott beszédében.
A megemlékezésen felolvasták a székely terrorperben elítélt, börtönben lévő Beke István sepsiszentgyörgyieknek küldött üzenetét is. Beszédét megelőzően Antal Árpád polgármester bejelentette: a megemlékezést évről évre befogadó, a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utca találkozásánál lévő teret – Gazda Zoltán javaslatára – Székely szabadság térnek nevezik el.
A székelyek számára mindig a legfontosabb volt szabadságuk megőrzése, a magyarság szabadságának védése, ebben vállaltak történelmi szerepet évszázadokon keresztül, akárcsak napjainkban. Ezért a székely szabadság napja ünnep is, amelyre joga van a székely közösségnek – fogalmazott Gazda Zoltán a turulmadaras emlékműnél, ahol idén néhány százan gyűltek össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett rendezvényen.
A sepsiszéki tanács elnöke emlékeztette a résztvevőket arra a napokban született döntésre, amelyet sikertörténetnek nevezett: az SZNT Magyarország bátorításával pert nyert az Európai Unió bíróságán az Európai Bizottság, Románia, Szlovákia és Görögország ellen. Felidézte, a kezdeményezésben szorgalmazzák, hogy az EU kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti régiókat, azon földrajzi területeket, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságai különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezők szerint a nemzeti régiók, így Székelyföld lemaradását úgy kell megelőzni, hogy közben sajátosságai ne változzanak meg. Ugyanakkor felszólítják a bizottságot, hogy vegye komolyan és teljesítse azt a kötelezettségét, hogy megőrizze az unió kulturális sokszínűségét – részletezte Gazda Zoltán. Rámutatott arra is, a rég várt sikertörténet „még hatalmas munkát követel közösségünktől, barátainktól”, ugyanis egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteniük hét tagországból, hogy az Európai Parlament asztalára kerülhessen az SZNT kezdeményezte tervezet.
„Mártírhalált halt elődeinket is siratjuk, velük együtt azt az egykori székely szabadságot, amelyet elvettek, amelyet elvesztettünk, s amelyet azóta is kitartóan megálmodunk” – fogalmazott Gazda Zoltán, ezért gyásznap is március 10-e. „Történelmi felelősség hárul ránk, önmagunkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal szemben, mert kezünkben a helyzet kulcsa, s ha azt kieresztjük, akkor mikért fogunk szembenézni önmagunkkal, utódainkkal? Rá kell ébrednünk, hogy még mindig nem késő erőteljesen felemelni szavunkat a székely szabadságért, s annyiszor mozdulni meg érte, ahányszor azt a helyzet megköveteli. Fel kell fognunk végre: nem lehetünk szemlélői sorsunk alakulásának, tennünk is kell érte” – fogalmazott.
Üzenet a börtönből
Meglepetés volt a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Beke István börtönből küldött üzenete, amelyet Gazda Zoltán olvasott fel a résztvevőknek. A székely terrorperben elítélt Beke úgy fogalmazott, őseink óriási áldozatokat hoztak azért, hogy ma szülőföldünkön tudjunk élni. „Gondolkozzunk el azon, ha Attila, Rákóczi, Kossuth népe meghátrált volna az ellenség előtt, lepaktált volna vele az esetleges áldozatokra gondolva, mi most lennénk-e? Ha igen, hol és milyen néphez tartoznánk, milyen nyelvet beszélnénk? Mennyire lennénk büszkék őseinkre, milyen jövő várna ránk? Egyáltalán létezne-e a magyar nemzet? Most a birka nép szelleme helyett egy erős összmagyarságra, magyar nemzetre van szükség. A népnek ideje nemzetté válnia, csak így tud fennmaradni” – vélekedett. „A székely terrorperrel sok mindent megpróbál bizonyítani a román karhatalom. Azzal, hogy aljas, 50-es, 60-as évekre visszanéző módszerekkel elítéltek Zoltánt és engem, semmit nem bizonyítottak, csak a saját tehetetlenségüket, aljasságukat, gyengeségüket. Egy dolgot viszont bebizonyítottak, hogy tartanak a magyaroktól, a székelyektől. Ez jó jel, amíg ez történik, nincs semmi veszve” – írta Beke István. Hangsúlyozta, a börtön falai közt is ugyanaz maradt, aki volt. „Nem egy meggyengített emberként fogok szabadulni. Hiszem azt, hogy megerősödve maradok az úton” – üzente a sepsiszentgyörgyi rendezvény résztvevőinek, s szorgalmazta, hogy az ügyük által elindult összefogás továbbra is fennmaradjon.
Töretlenül hinni szabadságunkban
„Örömmel jelentem be, hogy Gazda Zoltán sepsiszéki széki elnök javaslatára az önkormányzat névadó bizottsága döntött arról, hogy ezt a teret a Székely szabadság terének nevezzük el” – mondotta Antal Árpád a vasárnapi megemlékezésen. Kiemelte, amennyiben a kormánybiztos és „a megélhetési provokátorok nem tesznek keresztbe”, hamarosan az utcanévtáblákat is kihelyezhetik a turulmadaras emlékművet is befogadó térre.
Sepsiszentgyörgy polgármestere beszédében rámutatott, nem véletlenül foglalkoztat bennünket ma is folyamatosan a szabadság gondolata. „A 21. században, amikor elméletileg mindenki szabad, mi nem mondhatjuk magunkat annak, mert vannak, akiket zavar a saját magunkról alkotott képünk, és folyamatosan saját elképzeléseiket szeretnék ránk erőltetni. Mások akarják megmondani nekünk, hogy mit érezzünk, miben higgyünk, milyen zászlót emeljünk a magasba és milyen himnuszt énekeljünk. Azok, akik ezt akarják, nem ismernek minket” – fogalmazott. Annak kapcsán, hogy mit jelent a 21. században a székelység számára a szabadság, kifejtette: „ma másfajta eszközökkel tipornak el, nem karddal és puskával küzdenek ellenünk”, más formát öltött a meghurcoltatás, a közösségek meggyengítése. Úgy vélte, a média lett az egyik legélesebb és legkönyörtelenebb fegyver, hiszen „élő adásban lehetséges a Székelyföld, a magyarok elleni hergelés és uszítás”. Rámutatott: „Némelyek semmilyen hazugságtól vagy alaptalan vádaskodástól nem riadnak vissza annak érdekében, hogy a romániai emberek szívében félelmet, dühöt és haragot ébresszenek a magyar közösség ellen.” S bár az eszközök változtak, a cél változatlanul ugyanaz: megakadályozni, hogy közösségünk gyarapodjon, fejlődjön, hogy önazonosságát megőrizze, hitét itthon a jövőbe vesse, ápolja – vélekedett. „Hiszem, hogy ma is van megtartóerőnk, töretlen hitünk, rendíthetetlen akaratunk arra, hogy szabadságunkat megóvjuk. Ez a 21. században nem jelent mást, mint azt, hogy ennek a régiónak a magyar is hivatalos nyelve legyen, hiszen itt többségében magyarok élnek. Azt is jelenti, hogy ne vetessék le a magyar feliratokat, ne gyújtsák fel a zászlónkat, hogy végre ne mások, máshol döntsék el azt, hogy közösségünk számára melyek a legégetőbb kérdések” – nyomatékosította Antal Árpád.
Merjük hallatni hangunkat
A megemlékezésen Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott áldást. Márk evangéliumából a vak Bartimeus történetét idézte, akit kitartása, hite emelt fel, s akit Jézus szabadított meg nyomorúságából, miután segélykiáltásait meghallotta. Hangsúlyozta: Jézus – a vak koldushoz hasonlóan – ugyanazzal a kérdéssel fordul felénk is, akik utcára vonulva kérjük valós jogainkat a több sebből vérző hatalomtól: „Mit kívánsz, mit tegyek veled? Tudod-e, hogy hol beteg az életed, tudod-e, mi fáj neked?” Felidézte, újra és újra egyre hangosabban emeljük fel szavunkat a bennünket ért jogsértések ellen, a nagyobb önállóságért, „belekiáltjuk az utca zajába, a nekünk hátat fordítók fülébe, a kéréseinket semmibe vevők arcába és a médián keresztül, a nagyvilágba mindazt, ami fájdalmat okoz nekünk, amit szeretnénk, ha orvosolnának”. Úgy vélte, kivonulásaink – minden kínunk és keservünk mellett – hitünket is tükrözik, s ha a múló földi hatalmak nem is hallják meg szavunkat, az Isten meghallgat bennünket. „Egyedül ő adhat gyógyulást, ő fordíthatja jóra törekvéseinket, ő szolgáltathat igazságot ebben az igazságtalan világban (…), reménységgel ajándékoz meg, csak vegyük észre, amikor mellettünk megy el nap mint nap” – emlékeztetett a turulmadaras szobornál Zelenák József.
Az Úr imáját vele együtt mondták el az egybegyűltek, majd a Kriza János Kórussal elénekelték nemzeti imáinkat is. A békés, meghitt rendezvény koszorúzással zárult, majd többen autóbuszra ülve indultak Marosvásárhelyre, az SZNT által szervezett megemlékezésre.
Demeter Virág Katalin / Háromszék