Megérdemelt kitüntetés

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület idén is számos alkotó, közösségéért tevékenykedő vagy jelentős életművet felmutató személyiség munkáját ismertek el.

Köztük található a sepsiszentgyörgyi Lőfi Gellért neve is, és vélhetően nincs olyan ember a környéken, aki megkérdőjelezné e kitüntetés jogosságát. Kántorként, karnagyként, zeneiskolai tanárként, lelkes közösségszervezőként sok zeneszerető embernek adott tudást, művészi élményt.

Az EMKE az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktató tevékenysége elismeréseképpen Nagy István-díjat ítélt neki.

Alább vele készült interjúnkat olvashatják.

– Vérvonalon hozza zene szeretetét?

– Nagymamám, édesapám jó énekesek voltak, édesapámmal pedig már kisgyermekként rendszeresen jártam a központi katolikus templom egyházi kórusába, ahol évtizedeken keresztül énekelt. Így én is már hatévesen beálltam a kórusba, Rózsa Imre kántor idejében, aki után egy nagyon jó zenei szakember, Bálint Alajos került oda káplánnak. Ő megalapította a templom szimfonikus zenekarát, amelyből igen sok nagy kaliberű ember került ki, például Anna Ungureanu (született Szabó Anna), aki a Román Nemzeti Kórus jelenlegi karmestere, vagy Kerezsi Szilárd, aki most Európa egyik legelismertebb gambaművésze, jelenleg Bécsben él. Igazából zenei nevelésem még korábban indult, Valádi Enikő tanárnő sürgette a zeneóvodába való beíratásomat, onnan pedig egyenes út vezetett a művészeti líceumba, ahol a nővérem már zongorázni tanult, úgyhogy a zene mindennapjaink része volt.

– Tősgyökeres szentgyörgyi, ha jól értem…

– Igen, és nem is szándékozom másítani e tényen. Hívtak Németországba, Bukarestbe karnagynak, de nem mentem. Mikor az egyetemet befejeztem, tíz évet adtam magamnak arra, hogy letegyek valamit a szülővárosomban az asztalra, bár azt mondják, senki nem lehet próféta saját hazájában. Ha úgy éreztem volna, hogy ez nem sikerül, megpróbáltam volna máshol. De az otthon, az itt van. Ha mindenki elmegy, ki fogja tanítani a tehetséges gyermekeket, összefogni az énekelni szerető embereket?

– Eltelt a 10 év? Megvolt az elszámolás?

– Igen, jó hat éve, 2004-től számoltam. Most 36 éves vagyok. Abban, hogy maradtam, szerepe volt annak is, hogy hetedikes korom óta dolgozom katolikus kántorként, ebből 13 évet a Sepsi–barcasági esperességben. Egyetem után a művészeti líceumban helyezkedtem el, majd 2008-tól a Krisztus király templom zenei vezetője és karmestere lettem. Ott orgonát kellett építenünk, azután pedig rengeteg koncertet is szerveztünk, szinte minden hétvégén, hogy a gyülekezet megszeresse, magáénak érezze e hangszert. Jelenleg a templom kamarakórusát és kamarazenekarát vezetem és a Kis Apostolok gyermekkart, valamint a művészeti líceum Campanella gyermekkarát, amely az ország egyik legjobbja, 2016-ban elnyertük az első díjat az országos kórusolimpiászon. Ez a művészeti oktatásban mérföldkő, magyar kórus addig nem nyert ilyen díjat.
Ugyanakkor a művészeti líceumban hegedűtanár és három zenekarának karmestere vagyok, magántanítványoknak zongorát és orgonát oktatok. A Fekete templom kórusában énekelek, olykor szólistaként is, de segédkarmesterként is beszállok néha.

Megérdemelt kitüntetés

Karnagyként egy karácsonyi koncerten

– Van statisztikája arról, hányan énekeltek, zenéltek az intésére eddig?

– Arról nincs, de vannak olyan tanítványaim, akik most neves kórusokat, zenekarokat vezényelnek, egyikük a kolozsvári Magyar Opera gyerekkarának a karmestere. Sokan folytatnak közösségi nevelő tevékenységet, hiszen gyermekkorban kell a zeneszeretet a lelkekbe plántálni.

– Orgonaművészként és kvartettben is láthattuk-hallhattuk.

– Nem tartom orgonaművésznek magam, kitartok a célom mellett, hogy az erdélyi, háromszéki orgonákat népszerűsítsük, megszólaltassuk, mert az emberek csak egy nagy szekrényt látnak bennük, de a keresztény hívek lelki megtisztulásához nagyban hozzájárul, ha jól ki tudják énekelni magukat. Most is van egy közös projektünk a Kovászna Megyei Művelődési Központtal, a Kolonics-orgonákat szeretnénk bevetetni a magyar értéktárba, de úgy tűnik, ennél is több sikerül, az összes történelmi orgonát beveszik. És igen, a Sepsi Art vonósnégyesben brácsásként játszom.

– Hogy lehet ezt a szerteágazó munkát összeegyeztetni a családiélettel, hiszen két kisgyermekes apuka?

– Jó társ szükséges hozzá. A gyermeknevelés nálunk nem külön program, a napi munkánkban ők is részt vesznek. Együtt főzünk, rakjuk el a fát, szedjük a gyümölcsöt. Nagy udvaros házban lakunk, azt csinosítgatjuk. Nagyon szeretek fával dolgozni, padoktól a játszóházig mindent megcsinálok. Egy fiúcska még nagyon hiányzik a családba, de ha a Fennvaló is úgy akarja, mi akár öt gyermekre is igent mondunk.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük