Idén immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Double Rise Fesztivál, ami 2016-ban Erdély első összművészeti fesztiváljaként indult útjára Torockón.

Három sikerekkel és tanulságokkal tűzdelt év után negyedszer is rengeteg színes programmal várják a szervezők a Torockóra érkező Napfelkelőket.

 „Gyere ki a zöldbe" – közelebb a természethez

A 4. Double Rise Fesztivál kiemelten fontos szerepet ad idén a természetnek, így szlogenjével, a „gyere ki a zöldbe” mondattal kívánja felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy a rendezvény nem csupán változatos programkínálata miatt kiváló kikapcsolódási lehetőség, hanem Torockó és ezáltal Székelykő csodálatos környezetének köszönhetően is.

A szervezők zöldebbé kívánják tenni a fesztivált, hiszen a "dupla napfelkelés birodalma" céljának tartja az értékmentést és értékteremtést, ezért úgy zenei felhozatalában, mint a környezetre való odafigyelésében erre törekszik.

A fesztivál zöldebbé tételében kiemelkedően fontos újítás, hogy nem lesznek szívószálak, elsősorban dobozos sör lesz vásárolható a műanyag poharas helyett (amelynek dobozait szelektíven gyűjtik majd), ugyanakkor kukorica alapból készült, lebomló poharakkal is találkozhatunk a rendezvény több helyszínén.

Régi helyszínek új élettel: Double Stage és Rise Stage

Az egykor Nagyszínpadként ismert előadóteret a rendezvény megálmodói az idei évben Double Stage-re keresztelték, ahol számos nemzetközi, magyarországi valamint románajkú előadó is fellép.

A Double Rise Fesztivál első nemzetközi fellépője az izlandi GusGus lesz, amit további nemzetközi nevek követnek. A bosnyák Dubioza Kolektiv a Balkán pezsgését hozza el, míg a holland Dope DOD az igazán őrületes ütemekért felel majd. James Marvel és Mc Mota a legnagyobb európai elektronikus zenei fesztiválok világába repíti a közönséget, de velünk lesz az Asian Dub Foundation, valamint erb N dub is az Egyesült Királyságból.

A Double Stage-en hallhatjuk majd Románia egyik legismertebb elektronikus formációját, a Golant, valamint a Roa-t. A magyar zenei kínálatból nem maradhat ki idén sem a 2018-as fesztiválhimnuszt szerző Hiperkarma, az erdélyi közönségkedvenc Bagossy Brothers Company, az Ivan and the Parazol, a 30Y és a Kiscsillag. A koncertélmények ínyencségeként említhető a ritkaság számba menő Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös koncertje, ami rendszeresen SOLD OUT estéket hoz a kluboknak, valamint szülinapi koncert is lesz, hiszen a Tankcsapda a Székelykő lábánál ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Lemezlovasok közül is számos romániai DJ-vel találkozhatunk majd a Double Stage-en, mint például Mad Liquid, Dj Snow ft. Mc Agent, vagy Iced out Boy.

Rise Stage-nek elkeresztelt egykori kisszínpadon is megjelennek a nemzetközi fellépők. A Szabó Benedek és a Galaxisok, az Esti Kornél, a Mangorise, a Blahalouisiana, vagy az AWS koncertjei után a késő esti koncertek között a brit The Buddha Pests lép fel.

Ezen a színpadon a Roadkillsoda és a Rehab Nation képviseli a román zenekari világot. A Rise Stage további fellépői között találjuk a Zagar, Run Over Dogs, Indeed és Fatal Error zenekarokat, de ugyanezen a színpadon lép fel az Ethno Funk koronázatlan királya, a Baricz Gergővel kiegészültKerekes Band.

Planetárium Művészeti Udvar: színház, irodalom, művészetek 

Összművészeti fesztiválként a Double Rise idén is változatos színházi előadásokkal várja a jelenlevőket. A Kriza János Művelődési Házban magyar, illetve román nyelvű előadásokat is megtekinthetünk. Színpadra lép többek között a román Reactor, a Navarra Dance Stúdió, a Szín-Kron csoport, valamint a marosvásárhelyi és kolozsvári színművészeti egyetem diákjai is.

Elmerülhetünk az irodalom legkülönfélébb műfajai között. Slam workshopon vehetünk részt a NESTjóvoltából, könyvbemutatókon vehetünk részt, irodalmi beszélgetéseket hallgathatunk meg az EMILszervezésében. A művészeti udvar mindemellett kiállítások, filmklub és kézműves sörök otthona is lesz. Érdemes ellátogatni a Kriza udvarára!

Folkliget és MVM Electri-City, avagy hol mulassunk hajnalig?

A Hagyományok Házával közreműködésben megvalósuló FolkLigetben idén sem maradhatnak el a jól bevált nappali tevékenységek, amelyek családosok, kisgyerekek és fiatalok csoportját is kiválóan elszórakoztatja. Amíg a déli óráktól kezdődően a gyermekeket kézműves foglalkozások, meseelőadások, tánc- és énektanítás köti le, addig ugyanezek a programok segítik a szülőket, hogy a szomszédos BorUdvarban a legkiválóbb magyar borokat kóstolhassák meg.

Délután a FolkLigetben adatközlők koncertjeivel hangolódhatunk az estére, vagy éppen Berecz András kalauzolhat minket a mese világában. A házigazdák már megszokott módon Kacsó Hanga Borbála, Berecz István és a Tokos Zenekar lesznek, akik segítenek az esti táncházra begyakorolni a leghasznosabb tánclépéseket, vagy a legkapósabb dalokat.

Az esti órákban hallhatjuk a FolkLiget színpadán Szalonna és Bandáját, a Dűvő Zenekart vagy az Üver Zenekart is. A Rendhagyó Prímástalálkozó, vagy az Etnorom koncert után a jól bevált esti táncház sem maradhat el, amelyen a Tokos zenekarral hajnalig mulathatunk, miközben át-átkacsinthatunk a BorUdvarba egy-egy hűsítő fröccsért.

Az MVM Electri-City (egykori Hanglegelő) a budapesti CityMatiné jóvoltából biztosít napközbeni buli helyszínt temérdek dj-vel. A nagy népszerűségnek örvendő délelőtti bulikat kiegészítik a késő esti lemezlovasok, mint: Hunay, Soulshaker, Eye Scream, Beatjunkz és még sokan mások. Egy biztos: éjjel-nappal áll majd a bál!

A szervezők további meglepetéseket és programokat ígérnek, amelyeket folyamatosan publikálnak majd a fesztivál kezdetéig Facebook-oldalukon: www.facebook.com/DoubleRise .

A Double Rise Fesztivál idén sem hagy szórakozás nélkül! Érdemes sietni, a bérletek május 31-ig kedvezményesen, 249 RON-ért beszerezhetőek a következő linken: bit.ly/drticket .

A Double Rise Fesztivál sajtóirodája