A következő hetekben több százezer maszkot, továbbá védőruhákat és teszteket is kapnak a határon túli magyar közösségek. Az RMDSZ kérésére a magyar kormány lehetővé tette, hogy a romániai kórházak is hozzájussanak egy fontos gyógyszerhez, amellyel sok helyen kezelik a fertőzötteket – derült ki az M1 Híradójában.

Szombat reggel Székelyföldön is fogadhatták a magyar kormány segélyszállítmányát. A fertőtlenítőszert és védőfelszereléseket Hargita, Maros és Kovászna, azaz a három székelyföldi megye között osztják el. Önkéntesek segítettek a rakodásban Zilahon is. A teherautónyi segélyküldeményből a szilágyság több településének is jut.

„Ilyenkor megmutatkozik az, hogyha figyelünk egymásra, mindig megtaláljuk a segítségnek a lehetőségét” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, köszönetét fejezve ki a magyar kormánynak. Úgy fogalmazott, életmentő segély érkezik Magyarországról, a védőfelszerelések mellett ugyanis egy fontos gyógyszerhez is hozzájuthatnak a romániai kórházak.

Az erdélyivel egyidőben a Muravidékre is megérkezett a magyar kormány segélyszállítmánya. A muraszombati kórház részére Horváth Ferenc kisebbségi politikushoz kért segítséget.

Magyarország 600 ezer maszkot, továbbá védőruhákat és teszteket is küld a határon túli magyar közösségnek.

„Mivel magunk tudjuk gyártani a maszkokat, ez megteremti a lehetőséget arra, hogy segítsünk azoknak is, akik nagy bajban vannak Magyarország környékén. Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatjuk, és támogatni fogjuk a jövőben is” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, a következő hetekben is folyamatosan érkeznek egészségügyi szállítmányok Magyarországra.

A címlapfotó illusztráció. / hirado.hu