Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy bolgár oknyomozó újságírót

Fotó: TVN.bg/Handout via Reuters.

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró szervezet.

Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták – írta a hírportál. Holttestét egy parkban találták meg.

A népszerű TVN csatornának dolgozó televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott a Bivol nevű oldalnak. Több újságíró uniós pénzekkel való óriási csalást próbál meg feltárni.

Építési vállalkozások és tanácsadó cégek rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból.

Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő “korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával.

Az ügyön dolgozó több újságírót ért fenyegetés miatt a Riporterek Határok Nélkül szervezet már hetekkel korában aggodalmának adott hangot a biztonságukért. Marinova meggyilkolása után ismételten azt kérik, hogy az újságírókat helyezzék rendőri védelem alá.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője a Twitteren megdöbbenésének adott hangot a “szörnyű gyilkosság” miatt. “Sürgősen teljes körű és alapos vizsgálatra van szükség. A felelősöket el kell számoltatni” – húzta alá a francia politikus. A szervezet sajtóközleményben is elítélte a brutális gyilkosságot.

Viktoria Marinova az elmúlt egy évben már a harmadik újságíró az Európai Unióban, akit meggyilkoltak. Október 16-án Máltán robbantották fel az autójában Daphne Caruana Galiziát, Jan Kuciakot pedig február 21-én ölték meg a barátnőjével együtt.

A Riporterek Határok Nélkül rangsora alapján a Bulgária a 11. helyen áll a sajtószabadságot tekintve, ezzel a legrosszabbul szereplő ország az Európai Unióban.

Pálfi Rita / Euronews

1 Comment

  1. Tóducz

    Veszélyes foglalkozás az oknyomozó újságírói.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.