Mély megdöbbenéssel értesültem ma reggel arról, hogy ismeretlen tettesek meggyalázták a főtéri parkban március 15-én felavatott Széchenyi István-szobrot. Úgy vélem, a szobor talapzatára felírt magyarellenes üzenet szelsőséges támadás nemcsak az itteni magyar, hanem az egész szatmárnémeti közösség ellen. Széchenyi István ugyanis azon kívül, hogy a „legnagyobb magyar” volt, azt képviselte, amit napjainkban is minden magára valamit adó politikus hirdet: egységes, fejlett és szabad Európát. A fejlődés és szabadság gondolata pedig nemcsak a magyaroké, nem irányul senki ellen, minden haladó és tiszteséges ember egyetért vele, legyen az magyar, román, sváb vagy roma.

Szatmárnémetit az utóbbi 27 év során a békés együttéllés jellemezte, az utóbbi hónapokban azonban megváltozott a helyzet. Sajnos akadnak köztünk olyan „politikusok”, akik egyéni céljaik megvalósítása érdekében minden eszközt bevetnek. A magyar és román közösség összeuszításával hónapok óta kísérleteznek, a sajtót és könnyen befolyásolható, gyanús hátterű személyeket egyaránt felhasználva.

A bölcsek nyugalmával eddig nem léptünk fel ez ellen, mert reméltük, hogy idővel megszűnnek ezek az akciók. Sajnos nem így történt. A mai napon megtettük a szükséges jogi lépéseket, az illetékes hatóságoktól pedig elvárom a határozott és gyors fellépést: a tettesek és a felbujtók mielőbbi felelősségre vonását. Nem nézhetjük tétlenül, hogy politikai kalandorok és a megrendelésükre romboló vandál kezek közösségünkre támadjanak.

Ez az akció mélyen sérti a békés együttéllés hagyományait, éppen ezért arra szólítom fel Szatmárnémeti minden tiszteségés polgárát, hogy együtt védjük meg közös értékeinket a XXI. századi keresztény Európa eszmeiségének jegyében.

Kereskényi Gábor polgármester, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke