Fotó: Gránit Csoport

Életének 75. évében hétfőn elhunyt Demján Sándor – tudatta a család tájékoztatása alapján a Gránit Pólus cégcsoport.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen.

A közleményben felidézik, hogy Demján szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus, a Gránit Bank, a Trigránit-csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima díj.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest díszpolgára. A hazai kultúra támogatásában, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett önzetlen munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült.

Érdemei elismeréseként a kormány 2013-ban a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki.

Demján Sándor a Gránit Pólus alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Magyar Nemzet

1 Megjegyzés

  1. Ginko

    Burgert Róbert /ÁLLAMI GAZDASÁG Bábolna/
    Horváth Ede /RÁBA VÁLLALAT Győr/
    Demján Sándor /SKÁLA ÁRUHÁZ-ak/

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük