Slobodan Praljak / Fotó: Youtube

A horvát média nem hivatalos értesülései szerint meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tárgyalótermében. Hivatalos forrásból és Hágában ezt egyelőre nem erősítették meg.

A boszniai horvát védelmi tanács (HVO) egykori tábornoka az ítélethirdetés alatt bejelentette, hogy mérget ivott, miután az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 20 év szabadságvesztésre ítélte.

Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna.

Az N1 horvát hírcsatorna és Nova Televízió nem hivatalos értesülésekre hivatkozva bejelentette, hogy Praljak valamivel 14 óra után halt meg kórházban. Később a HINA horvát hírügynökség is megerősítette a halálhírt Praljak közeli hozzátartozójára hivatkozva.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő  késő délutánra  sajtótájékoztatót hívott össze, Kolinda Grabar-Kitarovic államfő pedig megszakította hivatalos izlandi útját és hazautazott.

A horvát parlament a szerdai napra beszüntette plenáris ülését. A képviselőket megdöbbentette Praljak esete, de egyöntetűen elutasítják a bíróság másodfokon is megerősített jogerős ítéletét, miszerint Horvátország agressziót követett el Boszniával szemben. Az ítélet szerint Horvátország akkori vezetői felelősek a csoport által elkövetett bűncselekményekben.

Slobodan Praljak 1945. január 2-án született a boszniai Capljinaban. 1970-ben szerzett diplomát a zágrábi műszaki egyetemen, 1971-ben a zágrábi bölcsésztudományi karon és 1972-ben pedig a színház, televízió és film akadémián.

A délszláv háborúig színházi rendezőként dolgozott Zágrábban, Eszéken és Mostárban, valamint több filmet és dokumentumfilmet is rendezett.

1991-ben önkéntesként csatlakozott a horvát fegyveres erőkhöz és vezérörnagyi rangot szerzett, majd 1993-ban a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) vezérkari főnökévé választották.
A hágai törvényszék 2006-ban kezdődő pere óta Praljak – munkatársai segítségével – 18 könyved adott ki, amelyben dokumentálta és elemezte a horvát és a boszniai háborút.

Kriják Krisztina / MTI