Stephen Hawking egy három évvel ezelőtti felvételen a londoni Royal Opera House-ban / Fotó: Justin Tallis – AFP

A 76 éves tudós szerdára virradóra hunyt el cambridge-i házában. „Mély szomorúság tölt el minket, hogy szeretett apánk eltávozott az élők sorából” – idézte a Press Association brit hírügynökség gyermekei, Lucy, Robert és Tim közleményét.

„Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog (...) Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, 'nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk'. Örökké hiányozni fog nekünk” – tették hozzá.

A korunk egyik legnagyobb elméjeként, az „asztrofizika popsztárjaként” is emlegetett tudós 1942. január 8-án született Oxfordban. Tizenhét évesen került az Oxfordi Egyetemre, ahol fizikából szerzett diplomát kiváló eredménnyel. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait Cambridge-ben folytatta, ahol 1966-ban szerzett doktori fokozatot.

Az egyetemi évek alatt gyógyíthatatlan betegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak nála, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerült, a bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal.

Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.

Van-e szükség Teremtőre?

Nevét az 1988-ban megjelent, Az idő rövid története című, a tudományokban járatlanok számára is élvezhető könyv tette széles körben ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példány kelt el belőle. Hawking szerepelt már rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is. 2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban című munkája, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi fajnak nincs jövője, ha nem terjeszkedik a világűrben. 2005-ben adta ki első könyvének átdolgozott, kibővített változatát Az idő még rövidebb története címmel. 2010-ben megjelent A nagy terv című könyve azért kavart vitát, mert azt fejtette ki, hogy a világegyetem keletkezése a fizika törvényeivel megmagyarázható, így nincs szükség a Teremtőre.

Tavaly ingyen hozzáférhetővé tette 1965-ben készült doktori értekezését, amelyre a közzétételt követő első héten több mint kétmillióan voltak kíváncsiak.

Hawking számos kitüntetés birtokosa, harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, harminchét évesen megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzori (tanszékvezetői) posztját, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.

Magyar Nemzet