Winnie Mandela / Fotó: CNN.com

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Winnie Mandela, az apartheid elleni küzdelem rendíthetetlen harcosa, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök és Nobel-békedíjas politikus második felesége – közölte hétfőn a családja.

Winnie Madikizela-Mandela a család nyilatkozata szerint hosszú betegség után a johannesburgi Netcare Milpark kórházban halt meg családja körében.

„Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, s ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték” – mutat rá a nyilatkozat.

Winnie Mandela ellentmondásos személyiség volt: férje 27 éven át tartó bebörtönzése idején a faji megkülönböztetésen alapuló, a fehérek uralmát biztosító dél-afrikai apartheid rezsim ellenzékének az egyik vezetője volt, és mint ilyen, rendíthetetlen kiállásáról vált ismertté világszerte. Őt magát is többször letartóztatták, megkínozták, házi őrizetben, illetve megfigyelés alatt tartották.

Mandelának a börtönből való 1990-es szabadulása után azonban a házasságuk megromlott, és 1996-ban elváltak. Két közös gyermekük volt.

Winnie Mandela politikai pályafutásán foltot ejtett, hogy az apartheid rezsim lebontása idején, 1991-ben elítélték emberrablásokért és erőszakos támadásokért.

Később, az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazság és Megbékélés Bizottsága előtti 1997-es meghallgatása során újból szembesítették a vádakkal. Az apartheid felszámolását követő első, 1994-es választáson parlamenti képviselő lett, politikusként azonban csalásért elítélték.

Magyar Nemzet