Meghosszabbította a kormány a készenléti állapotot

Elfogadta hétfői ülésén a kormány a készenléti állapot meghosszabbítására és a választási kampányban érvényes szabályokra vonatkozó határozatát – közölte az ülés kezdetén Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő bejelentette: szeptember 15-étől további 30 nappal hosszabbítják meg a készenléti állapotot, az erre vonatkozó határozatot a koronavírus-járvány megfékezését célzó szabályzattal együtt hétfői ülésén fogadja el a kormány.

Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője elmondta, választási kampányban érvényes szabályokról a kormány javaslata alapján az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) 2020/45-ös határozata rendelkezik.

Kiemelte: választási kampányrendezvényen vagy tüntetésen maximum 100 ember vehet részt, az egészségügyi óvintézkedések szigorú betartásával. A szavzóhelyiségekben kötelező a maszkviselés és a távolságtartás, ezen kívül a választóknak belépéskor és távozáskor is kézfertőtlenítést irányoz elő a jogszabály. Azok, akik személyazonossági kártyával rendelkeznek (carte de identitate), saját kezűleg fogják azt becsúsztatni az adatleolvasó eszközbe. Akinek még régi típusú személyazonossági igazolványa van, annak az adatait egy választóbizottsági tag fogja feldolgozni, miután lefertőtlenítette a kezeit. Raed Arafat azt is elmondta, szemináriumokat és műhelygyakorlatokat ugyanolyan feltételek mellett lehet szervezni, mint színházi vagy más előadásokat.

Ludovic Orban arra figyelmeztette kollégáit, hogy nagyon pontosan le kell szögezni a mozgóurna kérésére vonatkozó szabályokat olyan személyek esetében, akik koronavírus-fertőzöttek, vagy lakhelyi elkülönülésben vannak.

Agerpres / Marosvásárhelyi Rádió

1 Megjegyzés

  1. TÓDUCZ

    Egyebet nem tudnak.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük