Dr. Szőcs Géza a Hang-sorozat újabb kötetét dedikálja / Fotó: Bartos Lóránt

Dr. Szőcs Géza Hang-sorozatának újabb kötetét mutatták be hétfőn a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Az Emlékfoszlányok hangja című mű a szerző gazdag életművét és családi életének fontosabb mozzanatait mutatja be a tőle megszokott sajátos humorral, finom iróniával. A kötet a Szőcs házaspár ötvenedik házassági évfordulója kapcsán jelent meg.

Dr. Dimény Attila intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a szerző külföldön élő gyerekeit és két kisunokáját, Mátyást és Nórát. A kötetet méltató Mocsáry G. Irén magyartanár, a család közeli barátjaként az erdélyi emlékirat-irodalom nagyjainak sorába illeszti be dr. Szőcs Géza közírói munkásságát, kiemelve, hogy kifejezetten családi kérésre írta meg legújabb kötetét, „nem tehettek fel olyan kérést a gyerekei, amelyet igazi Pater Familiasként ne teljesített volna”.

– Emlékfoszlányokról ír, és valóban nem törekszik teljességre, könyvének olvasásakor egy természeti kép jelenik meg előttem, amikor a lemenő nap sugarai felragyogtatják a tájat, bearanyozzák a vidéket. A könyv fejezeteiből valóságos sikertörténet rajzolódik ki, mert a figyelme elsősorban arra irányul, ami szép, ami elégtételt jelentett. Nincs szó félelmekről, akadályokról, meghátrálásról, egy ránc nélküli arc bontakozik ki belőle. A napóra bölcsessége sugárzik belőle: Non numero horas nisi serenas, csak a derűs órákat számolom. Csakhogy ehhez a látásmódhoz felül kell emelkedni sok mindenen, nagyon erősnek kell lenni. Számomra ezt a bölcsességet példázza ez a könyv – fogalmazott Mocsáry G. Irén, felkérve a szerzőt, hogy az elkövetkezőkben se hallgassa el mondanivalóját.

„Nem a megszokott önéletrajz formátumú, ún. CV, hanem ahogy az emlékeim felbukkantak. Ezért is adtam címnek: emlékfoszlányok. Nincs kimondottan időrendi sorrend, hanem ahogy az események valamennyire egymásba fonódtak, úgy próbáltam feleleveníteni. A kötet elsősorban családom tagjainak, családom tagjairól szól, de természetesen elég széles körű tevékenységem során többekkel kerültem kapcsolatba. Munkatársakkal, növendékekkel, támogatókkal, velük kapcsolatosan is emlékezem” – írja az Utóhangban a 81 éves szerző, akit nemrég Pro Urbe díjjal tüntetett ki Kézdivásárhely önkormányzata.

A lélek hangja, A szülőföld hangja, Az oskola hangja, A család hangja, Az űr hangja, A csend hangja és A színek hangja után megjelenő Emlékfoszlányok hangja jól illeszkedik a sorozatba, ezúttal a szerző saját életét elmesélő belső hang is megszólal.

– Pedagógus, helytörténész és kultúraszervező, áll a Pro Urbe díjon. Alaptevékenységem elsősorban az oktatás, a tanári munka volt. Harminc évig középiskolai tanárként oktattam, majd átkerültem a felsőoktatásba, ahol nyugdíjba vonulásomig és még azután is tevékenykedtem. Nem nevezném magam helytörténésznek, nem vagyok történész, de való igaz, hogy foglalkoztam helytörténettel, elsősorban iskolatörténettel. Kultúra­szervező valóban voltam, diákokkal, majd felnőttekkel színdarabokat tanultunk be, mutattunk be nagy sikerrel – részletezte dr. Szőcs Géza. – A felhalmozódott ismeretek és tapasztalatok átszűréséből könyvek kovácsolódtak. Ahogy a járásom nehezedett, visszavonultam. Alaptevékenységemmé vált a könyvírás. No meg a kutatómunka. Órákig kutatom, hol hagytam a kampós botom – tette hozzá tréfálkozva.

Bartha Zsófia / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük