Nagyvárad főterén szervezett táncos villámcsődülettel vette kezdetét az Infinite Dance Festival harmadik kiadása október 22-én, hétfőn. A Szigligeti Színház által kezdeményezett tánc- és összművészeti fesztivál hét napon át, október 28-áig várja a táncszínház kedvelőit többek között olyan nagynevű társulatok előadásaira, mint a Szegedi Kortárs Balett, a Duda Éva Társulat, valamint a Kolozsvári Magyar Opera.

A 2015-ben útnak indított eseménysorozat célja, hogy a régióban egyedülálló módon teremtsen lehetőséget arra, hogy a közönség a mozdulat- és táncszínház különböző formáival ismerkedjen, így a fesztivál programjában klasszikus és kortárs balett, valamint modern mozgásszínházi előadások is helyet kaptak. Az Infinite Dance Festival ugyanakkor célul tűzte ki a táncos utánpótlás felkarolását is, így az idei kiadás programjának gerincét a pályakezdő táncművészeket támogató Imre Zoltán Program ösztöndíjasainak produkciói adják. A fiatal alkotók bemutatását célozza ugyanakkor az október 26-án, pénteken, 19 órától kezdődő Akadémiák Gálája is, mely gálaest alkalmával a budapesti és marosvásárhelyi koreográfia-szakos hallgatók adnak ízelítőt munkáikból.

A fesztivál első napján az Imre Zoltán Program ösztöndíjasa, Ujszászi Dorottya mutatta be I hear you című koreográfiáját, amelynek élő zenei kíséretét Harcsa Veronika jegyzi.

A fesztivál második napján 19 órától Szeri Viktor mutatja be Melinda álma című stúdióelőadását, 20 órától pedig a Szigligeti Színház nagyszínpadi stúdiójában mutatkozik be Katonka Zoltán és csapata, Enigma című koreográfiájával.

A fesztiválra jegyek és bérletek még válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján (www.szigligeti.ro), valamint az idf.szigligeti.ro weblapon és az esemény hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát, a FestivApp felhasználói pedig valós időben értesülhetnek az esetleges programváltozásokról.

Az Infinite Dance Festival második napja

Az Infinite Dance Festival második napján az Imre Zoltán Program két ösztöndíjasa mutatkozott be, ugyanakkor folytatódott a Szabó Attila által táncosoknak tartott bohócworkshop.

A fesztivál második napján zárult Szabó Attila bábrendező, -színész, dramaturg és bohócdoktor által tartott Make ’em laugh című műhelymunkája, amelynek célja, a physical comedy technikáival, való megismerkedés illetve a meglévő tudás mélyítése, kapcsolódási pontok feltárása a bohóctechnika és a tánc között, szituatív jelenlét, improvizációs technikák megismerése volt.

Az est folyamán a Szigligeti Stúdióban mutatták be az Imre Zoltán Progam és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött Melinda álma című előadást (r.: Szeri Viktor), majd 20 órától a színház nagytermében debütált az Enigma című, szintén ösztöndíjas előadás stábja.

A fesztivál harmadik napján, október 24-én Andreea Belu kontakttánc-műhelyével folytatódik a szakmai workshop-sorozat. Szerdán 18 órától indul az Infinite Dance Festival ProDance szekciója, amelynek keretében tehetséges helyi tánccsoportok lépnek színpadra, a színház előtti téren, 19 órától pedig a világhírű Szegedi Kortárs Balett mutatja be Abszurdia című előadását.

A fesztiválra jegyek és bérletek még válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján (www.szigligeti.ro), valamint az idf.szigligeti.ro weblapon és az esemény hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát, a FestivApp felhasználói pedig valós időben értesülhetnek az esetleges programváltozásokról.

A III. Infinite Dance Festival keretében kerül sor a táncos-zenés-verses performanszra, amelyre október 25-én, 17 órától kerül sor a Nagyvárad Vár G termében.

Compono-Musica-Poem -Saltato: e négy szóból alkotott mozaik nem lehet idegen a nagyváradi kultúra szerető közönség számára, hiszen 2016. októberében már tanúi lehettek ezen a néven egy performansznak az első Infinite Dance Fesztiválon a Szigligeti Színház, a Várad folyóirat és az Élő Várad Mozgalom együttműködésében.

Míg az első alkalommal a „mozgás” volt a fókuszban, most az Élő Várad Mozgalom szerzőinek (Bíró Árpád, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa) műveiből Zudor János Romániából jöttem című kötetére szerkesztett szövegkönyve képezi az összművészeti esemény alapját. (sajtóközlemény)