Székely Csaba Bányavakság című drámájának rendhagyó előadásával, illetve a teátrum partnereinek és támogatóinak szervezett ünnepi vacsorával vette kezdetét a Szigligeti Színház 2019-es Miniévada, amelynek keretében június 17-23. között a Szigligeti Társulat 2018/2019-es évadában bemutatott előadásait tekintheti meg újból a közönség.

Jóhangulatú ünnepséggel, valamint a Szigligeti Társulat művészei által, Tóth Tünde színművészünk vezetésével készített vacsorával mondott köszönetet a nagyváradi teátrum mindazon vállalkozóknak, kulturális és oktatási intézmények vezetőinek, illetve helyi és megyei előljáróknak, akik az elmúlt időszakban támogatták a színház tevékenységét. A vacsorán Czvikker Katalin főigazgató és Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője köszöntötték az egybegyűlteket, és kiemelték, hogy a Szigligeti Színház mellett egy valódi, erős közösség áll.

A Miniévad második napján Füst Milán Catullusát láthatták a nézők. A Szigligeti Színház Miniévada stúdió- és nagytermi előadásokkal folytatódik, ugyanakkor közönségtalálkozókra, rendhagyó Szentivánéj-ünnepségre, illetve társulati díjátadóra is sor kerül.

A Miniévad június 23-ai záróelőadását követően társulati díjátadó ünnepséget szervez a színház. Ennek keretében kerülnek átadásra a szakmai zsűri által odaítélt Nívódíjak, ugyanakkor a legnépszerűbb színművésznek járó Közönsédíj is. A Közönségdíjas színészre a Szigligeti Színház weboldalán, illetve az előadások alatt kapható űrlapok segítségével szavazhatnak az érdeklődők.

A Miniévad előadásaira jegyek és kedvezményes, 20 lejes árú, három előadást tartalmazó bérletek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőn és csütörtökön 10-15, kedden, szerdán és pénteken 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.

Közlemény