Megkezdte működését a történelmi vándorszínház

Ipolytarnócon volt az első előadás: A pillanat érkezése Széchenyi Istvánról szól
Fotó: Történelmi vándorszínház

„A LEGNAGYOBB EMBERI KONFLIKTUSOK SORÁN MEGOLDÁSKÉNT FEL-FELKÍNÁLKOZNAK JÉZUS PÉLDAMUTATÁSAI”

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány a keresztény értékrend és a történelmi tárgyilagosság közvetítése, valamint a magyar nyelv hű ápolása érdekében ez év júniusában megalapította a Széchenyi István Történelmi Vándorszínházat.

A vándorszínház vezetésével Fazekas István költőt, drámaírót bízták meg, akinek szakmai tanácsadója Nagy Viktor rendező. A darabok utaztatását szeptember elején kezdték el.

– A megtiszteltetés, hogy felkértek a vándorszínház vezetésére, részben annak köszönhető, hogy A pillanat érkezése darabom kapcsán (mely Széchenyi Istvánról szól) köztem és a Széchenyi család között jó kapcsolat alakult ki, másrészt az utóbbi években a kamaradarabok utaztatását illetően némi tapasztalatra is szert tettem – mondta el lapunknak Fazekas István.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi-alapítvány kuratóriumának elnöke több sajtóorgánumnak is elmondta, hogy a Széchenyi család régóta fontolgatja egy olyan színtársulat létrehozását, amelyik akár a Kárpát-medence egészen kis lélekszámú magyar településeire, illetve a színpaddal rendelkező középiskolákba is elviheti azokat a kamaradarabokat, amelyek Jézus Krisztus követésének példázatait vagy a magyar történelem sorsfordító pillanatait tárják a nézők elé. – Amikor gróf Széchenyi István a Nemzeti Színházat a Duna partjára megálmodta, akkor elsődlegesen az lebegett a szeme előtt, hogy a színház a magyar identitás és a nemzeti öntudat egyik leghasznosabb formálója lehet, ha annak művészei a nemzetmegtartó értékeket az ars sacra jegyében képviselik a színpadon – nyilatkozta Széchenyi Tímea, aki azt is kiemelte, hogy „a trianoni békediktátum igazságtalanságai ellen a leghasznosabban a kultúránkkal tiltakozhatunk”! – Drámaíróként és a vándorszínház vezetőjeként annyit kell ezekhez hozzátennem, hogy

az általunk felvállalt színdarabok nem direkten keresztény tematikájú művek, hanem elsődlegesen azt igyekeznek bemutatni, hogy a legnagyobb emberi konfliktusok során megoldásként fel-felkínálkoznak Jézus példamutatásai.

Az esendő ember a totális lelki csőd pillanatában felismerheti teremtményi mivoltát és a megváltás szükségszerűségét – fogalmazott Fazekas István.

A történelmi vándorszínház célja színdarabok utaztatása a Kárpát-medencében, főleg színpaddal rendelkező középiskolákba és kistelepülésekre szeretnének elvinni olyan kamaradarabokat, amelyek a magyar történelem sorsfordító pillanataival foglalkoznak, s keresztényi értékeket fogalmaznak meg, de rádiójátékok, hangjátékok készítését is tervezik.

A darabok utaztatását szeptember 4-én kezdték el, ekkor Ipolytarnócon A pillanat érkezése volt látható, Jánosi Dávid előadásában. November 15-én az Ámokfutó idők című dráma ősbemutatója a Harkányi Szabadegyetem színpadán lesz.

A Hortobágyon 1953 nyarán játszódó darab a trianoni diktátum és a bolsevizmus összefüggéseit vizsgálja. Az egyik szereplője az Ebesre Budapestről kitelepített öreg Herczeg Ferenc, aki a Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga elnöke volt, a másik pedig egy középkorú tyukodi nő, akit az ávósok elleni lázadás miatt 1950-ben egy tanyára internáltak. Herczeg Ferencet Koncz Gábor alakítja, az asszonyt Gregor Bernadett. A darabot Dörner György rendezi, zenéjét ifj. Csoóri Sándor szerezte. A vándorszínház tervei szerint november 16-án Budapesten – a Stádium-díj átadásakor – A pillanat érkezését adja elő Jánosi Dávid, az Ámokfutó időket pedig Vácra viszik el november 19-én. December 5-én Sóskúton a Zrínyi Ilona kerül előadásra, s még a decemberi hónapban Kisvárdán lesz bemutatva az Árva Bethlen Kata, a Pilátus éjszakája és Esztergályos Cecília önálló estje.

Hamarosan színpadra állítják Fábián Tibor partiumi szerző Ceaușescu utolsó napjai című drámáját is, ennek rendezője és egyik szereplője Gregor Bernadett lesz. A színdarab itt olvasható.

A Széchenyi István Történelmi Vándorszínház nyitott társulás, ahhoz fenntartó partnerként – az alapítvány jóváhagyásával – bárki csatlakozhat.

Műsoron lévő darabok

Kocsis István: Árva Bethlen Kata (Kökényessy Ági); Fazekas István: A pillanat érkezése (Jánosi Dávid); Fazekas István: Zrínyi Ilona (Brunner Márta); Fazekas István: Pilátus éjszakája (Gregor Bernadett, Jánosi Dávid); Fazekas István: Ámokfutó idők (Gregor Bernadett, Koncz Gábor); Esztergályos Cecília önálló estje és Dinnyés József zenés zsoltáros estje.

A vándorszínházzal együttműködő színészek

Ács Bálint, Brunner Márta, Dörner György, Esztergályos Cecília, Gregor Bernadett, Jánosi Dávid, Koncz Gábor, Kökényessy Ági, Tordai Teri.

Breuer Csilla / Magyar Nemzet

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük