Új gyanúsítottat vettek őrizetbe a meggyilkolt bolgár újságíró ügyében Németországban. A tőle vett DNS-minta megegyezik a bűntény helyszínén találttal.

A férfit Szeverin Kraszimirovnak hívják, 21 éves és az áldozathoz hasonlóan ruszei. Korábban lopás miatt volt már dolga a rendőrséggel.

A 30 éves bolgár újságíró holttestét szombaton találták meg. Mielőtt megfojtották, megerőszakolták és megverték.

Marinova az észak-bulgáriai Rusze egy tévécsatornája, a TVN két oknyomozó programjának műsorvezetője volt. Korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. ((Legutóbb a GP-gate nevű ügyön dolgozott, amelyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból.)) A bolgár ügyészség s zerint egyelőre nem utal arra nyom, hogy a bűncselekménynek köze volt Marinova munkájához.

A TVN tévécsatorna szerint a feltételezett elkövető nem ismerte Marinovát. Az ügyben először egy román állampolgárt vettek őrizetbe kedden, de őt még aznap el is engedték, mert nem találtak bizonyítékot arra, hogy köze lenne a gyilkossághoz.

A hatóságok úgy tudják, hogy Kraszimirov vasárnap menekült Németországba, ahol édesanyja él.

Az újságíróra Bulgária-szerte gyertyagyújtásokkal emlékeztek. A Riporterek Határok Nélkül szervezet adatai szerint az EU országai közül Bulgáriában korlátozzák a leginkább a sajtószabadságot.

Euronews