Szász István Tas / Fotó: Gulyás László

Mint az erdélyi közelmúlt megszállott kutatója, nem tudok elszakadni attól az üzenettől, melyet a két világháború közt felnőtt erdélyi nagy generáció küldött a jövőbe, felénk, napjaink magyarjaihoz.

Szász István Tas / Fotó: Gulyás László

Amikor a Széchenyi szellemét hűségesen követő Makkai Sándor eredményes, de keserves szolgálatát megszakítva nem bírta tovább a román homogenizációs prés tudományos alapossággal működtetett nyomását és expatriált, a Magunk revíziójának zseniális írója így szólt és így indokolt: „Nem lehet.” Az őt keservesen megsirató Erdély azonban Reményik szavaival válaszolt: „Lehet, mert kell.” Aztán az évszázados tapasztalatokon nevelkedett erdélyi magyarság leszűrte a legfontosabb tudnivalót is, a nélkülözhetetlent, az egyedül megtartót, és Albrecht Dezső, a Hitel nemzetpolitikai szemle főszerkesztője ezt mondta: „Ahogy lehet.” Ami szerves folytatás volt a Lehet, mert kell-nek.

Varga Gabriella Szász István Tas könyvével / Fotó: Kralovanszky Balázs

A bizantin világ Erdélyre települése, az ortodox törésvonalnak a magyar szállásterületre történt fokozatos reákúszása pragmatizmusra nevelte a Trianon utáni generációt, akár az egykor volt évszázadok által megkövetelt pragmatizmus az Erdély aranykorát jelentő nemzeti fejedelmeket. Az akkor – sőt azóta is – sokak által nem értett hintapolitika, az oszmán (és a nem kevésbé veszedelmes Habsburg) ármányt egyedül volt képes ellensúlyozni. A Nagy Fejedelemnek Lippa várát át kellett adnia a töröknek, de ezt követően Erdély rövid aranykora következett, amely lehet, hogy mai létünk, eddigi megmaradásunk egyik kulcsmozzanata volt.

Varga Gabriella és Dancs Rózsa / Fotó: Kralovanszky Balázs

De mindezek felett a megmaradás szívós akarata mellett alaptulajdonság volt a szolgálat. A szolgálat szelleme. Ez az az Erdélyből hozott kincs, amely a Dancs Rózsa-jelenség titka.

Varga Gabriella és Dancs Rózsa / Fotó: Kralovanszky Balázs

Dancs Rózsa, amikor szolgálóleánynak nevezem, tőlem a legmagasabb rangot kapja. Ez az, amit megszolgált, amit megérdemel.

A nagyvilágban szétszórattatott kis magyar nemzet ma történelmi küldetést kapott. Ahogyan azt Németh László előre jelezte, amint azt az említett Albrecht Dezső jósolta és javasolta, kovásznemzetnek kell lennünk, élére kell állnunk a pusztító szándékok áradata ellen küzdő ma még keveseknek. A keresztény gyökereit eldobni készülő Európa másként elpusztulhat, velünk együtt.

Isten tehát a nemzetet is szolgálatra szólítja. A sok kétkedés, a gyarló kérdőjelek, a mesterségesen terjesztett liberális közöny mind-mind ezt akadályoznák.

Varga Gabriella és Dancs Rózsa / Fotó: Kralovanszky Balázs

Ebben a helyzetben van hatalmas fontossága, szerepe, példaértékű ereje az olyan személyiségeknek, mint Dancs Rózsa, kinek történetét már megírták, bár nem elegen ismerik, s aki az erdélyi lét szénből gyémántot szülő kegyetlen nyomása alatt lett azzá, aki világnemzetté vált magyarságunk megmaradásának szellemi, lelki oszlopait nemcsak a honi badacsonyi vagy erdélyi detonátai bazaltoszlopok vidékén, de messze Herkules oszlopain túl is a szolgálat fáradhatatlan szellemével építette és építi.

Varga Gabriella és Dancs Rózsa / Fotó: Kralovanszky Balázs

Mindaz a magyar, aki él, aki vállalja ennek minden súlyát, ugyanakkor képes élvezni felemelő, boldogító erejét, ha úgy érzi, hogy fogynak szolgáló energiái, Dancs Rózsától meríthet példát, kaphat erőt és iránymutatást a folytatáshoz.

Dancs Rózsa / Fotó: Kralovanszky Balázs

Ez a nagyszerű székely-magyar asszony küldetését még sokáig fogja teljesíteni, mert a feladat annyi, hogy ahhoz a gondviselés időt és erőt is ád. És ez mindenkire érvényes! Csak egy a feltétele, amit újra meg újra ismételek: szolgálni kell, dolgozni kell.

Szász István Tas

orvos, író, közíró, szerkesztő, a Hitel Múzeum alapító-vezetője, Leányfalu

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.