Vasárnap hivatalosan is megnyitották a Kolozsvári Magyar Napokra új arculatot öltött Bánffy-udvart. Az ünnepi eseményen Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója és Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a 9. Kolozsvári Magyar Napok főszervezője köszöntötte a jelenlevőket. A felszólalásokat az Amaryllis Együttes reneszánszkori táncdallamai és táncai követték.

„Kilencedik alkalommal ünnepelhetünk közösen a Bánffy-palota udvarában. Ez az év azonban amiatt is különleges, mert városunk leghíresebb szülöttjének, Mátyás király születésének 575. évét is ünnepeljük. Erre az alkalomra emlékezve terveztük meg a Bánffy-udvar arculatát, s itt, igazságos királyunk uralkodói címerei alatt, kifejezetten örvendek annak, hogy kilencedik éve lehetünk együtt e történelmi helyszínen” – köszöntötte a jelenlevőket Gergely Balázs.

A főszervező beszédét követően Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója szólalt fel, aki elmondta: a kétszáz éves Bánffy-palota kiváló helyszínt biztosít a különféle koncertek, történelmi témákat feldolgozó kiállítások és más kulturális események számára. „Minden évben nagy örömmel ajánljuk fel együttműködésünket a szervezők számára” – jelentette ki az igazgató.

A rövid köszöntőket az Amaryllis Együttes követte, mely Mátyás korabeli dallamokat és táncokat mutatott be az érdeklődőknek, de repertoárjukban észak-olaszországi dallamok, valamint XVI. századi ritmusok is felcsendültek.

Ahogy az a megnyitó elején is elhangzott, a Bánffy-udvar a 9. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt számos programmal várja az érdeklődőket, valamint a programsorozat hivatalos afterparty-helyszíne is. A több célközönséget is megszólító kínálatban koncertek utáni szórakozásra is van lehetőség, viszont a jazz, vagy éppen a retró kedvelői is megtalálhatják az őket érdeklő programokat, s megkóstolhatják a Fóti Kézműves Sörfőzde italait is – különös tekintettel az erre az alkalomra felcímkézett Mátyás Sört.

KMN-PRESS – Ürmösi Júlia