Vasárnap lapzárta után kaptuk a hírt Kommandó polgármesterétől, Kocsis Bélától: ismeretlen tettesek megrongálták a község Kovászna felőli bejáratánál a kétnyelvű falunévtáblát. Ilyen még nem történt a településen, az ügyben feljelentést tesznek.

A magyar felirat sértetlen maradt. A szerző felvétele

A községvezető hétfő reggeli közlése szerint a falunévtáblára nem írtak magyarellenes szlogeneket, nem festették le a község magyar nyelvű megnevezését, hanem néhány lehúzós képet ragasztottak a táblára eddig ismeretlen tettesek. Ettől függetlenül a rendőrségen megteszik a feljelentést. Sajnos, a környéken nincs térfigyelő kamera, szemtanúk sincsenek, így nehéz lesz a tettesek azonosítása. Ilyen eset még nem volt Kommandón, a községben békés a különböző nemzetiségek együttélése, sajnálatos, hogy ez most megtörtént – mondta Kocsis Béla.

A lehúzós képekkel „díszített” falunévtáblán négy ráragasztott kép látható. Az egyik valószínűleg az elkövetők névjegye, ennek felirata magyar fordításban: „erdélyi fanatikusok”. A további román nyelvű feliratok magyar fordítása: „Besszarábia Románia”, „Inkább holtan, mint kommunistaként”, „2003 becsület és haza” (ez latin nyelven íródott), a negyediken pedig a „Hazafi” felirat díszelgett, utóbbit a román légierő felségjelzése, a körkörösen elhelyezett nemzeti színek középső, kék körére írták rá. A tábla alsó részére filctollal vitték fel kézjegyüket az elkövetők, de a magyar felirat sértetlen maradt.

Néhány helybéli véleményét is kikértük, mindannyiuk meggyőződése, hogy nem helybéliek a tettesek. Lehettek a környék hétvégi házaiba érkező vendégek vagy egyszerűen átutazók, hiszen Kommandóról több lejárat is van a Bodza menti települések felé, emellett Papolcra, Kovásznára is út vezet – mondták a helyiek.

Bokor Gábor / Háromszék