Forrás: ibtimes.co.in

Mégsem volt szarinnal fertőzött a Facebook kaliforniai központjában hétfőn talált gyanús csomag – jelentette be közleményben kedden a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Közleményében az FBI kiemelte, hogy “a kérdéses csomag mélyreható vizsgálatnak lett alávetve, és megállapítást nyert, hogy nem veszélyes”.

Hétfőn a kaliforniai Menlo Park városkában lévő Facebook-központ postázójába érkezett csomagok egyikét gyanúsnak találták, és miután a tűzoltóságtól kihívott szakemberek megvizsgálták, bejelentették, hogy veszélyes idegméreggel, szarinnal fertőzött.

A postázók négy helyiségét – amelyek a Facebook-központtól különálló épületben kaptak helyet – rövid időre kiürítették, lezárták, és megvizsgálták azokat a személyeket is, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a csomaggal. A helyi tűzoltóság vezetője, Jon Johnson már hétfőn bejelentette: “senkinek nincsenek mérgezési tünetei”. Az FBI hétfőn azonnal megindította a vizsgálatot.

A szarin egyébként egy vegyi fegyverként alkalmazott színtelen, szagtalan gáz, amely halált is okozhat. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint azonban kisebb mértékű fertőzésből károsodás nélkül felépülnek a betegek.

Járai Judit / MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük