Viorica Dăncilă / Fotó: gov.ro

Hivatalból eljárást indított Romániában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénteken Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az autistákat.

A szociáldemokrata kormányfő előző este az Antena 3 hírtelevízióban bírálta a kormánykoalíció ellenfeleit, akik szerinte szándékosan félretájékoztatják az Európai Uniót. "Ezek az emberek ismerik a valóságot, de nem hajlandók látni, elfogadni azt. Ezek az emberek autisták, akik nem látják, és nem hallják azt, ami minden jóhiszemű ember számára látható" – jelentette ki a román kormányfő.

A jogvédő szervezetek felháborodott reakciói után a politikus előbb egy kormányközleményben, majd személyesen is bocsánatot kért. Hangsúlyozta: kormányfőként fontosnak tartja a fogyatékkal élő emberek támogatását, és nem állt szándékában megsérteni őket.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke jelezte: a bocsánatkérést a diszkriminációellenes testület mindenképpen figyelembe veszi, miként tette ezt Dancila elődje, Mihai Tudose esetében is. A volt miniszterelnökre, aki áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat, a CNCD nem szabott ki bírságot, csak figyelmeztetésben részesítette a politikust, tekintettel arra, hogy Tudose Facebook-oldalán bocsánatot kért mindazon közösségektől, amelyeket "félreérthető kijelentésével" megsértett.

A diszkriminációellenes tanács elnöke közölte, a testület kedden rendezi meg Viorica Dancila kormányfő meghallgatást. Ugyanakkor a kijelentést szó nélkül hagyó Mihai Gadea műsorvezetőt is a CNCD elé idézték, mivel az ő esetében is felmerül a gyanú, hogy viselkedésével megsértette az autisták emberi méltóságát.

Az autista gyermekek szüleinek egyesülete szerint Romániában nem először fordul elő, hogy közismert politikusok vagy véleményformálók pejoratív értelemben utalnak az autizmusra, de az eddigi panaszok esetében a CNCD úgy ítélte meg, hogy az illetők nem lépték túl a véleménynyilvánítási szabadság kereteit.

Baranyi László / MTI