Kedden vita zajlott az Európai Parlamentben a magyar jogállamiság helyzetéről, a szerdai plenáris ülésen pedig a képviselők a Sargentini-jelentésről szavaztak. 448-197 ellenében megszavazták a jelentést.

A holland zöldpárti Sargentini a voksolás előtti napon tartott vitában azt mondta, hogy a helyzet semmit nem javult a jelentés júniusi szakbizottsági elfogadása óta, és amennyiben a testület nem tudja „behúzni a vészféket”, akkor nem teljesíti ígéreteit az uniós állampolgárok felé.

Ugyanitt Orbán Viktor azt mondta: azért akarják elítélni Magyarországot, mert a magyarok úgy döntöttek, hazánk nem lesz bevándorlóország. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a déli határon épült kerítéssel több százezer migránst tartóztatott fel Magyarország védve hazánkat és Európát, az európai értékeket is.

A Sargentini-jelentés Magyarországot támadja és nem a magyar kormányt – jelentette ki a miniszterelnök, aki keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány minden európai parlamenti képviselőnek elküldte a jelentésben szereplő tévedéseket, ő maga pedig több bíráló megjegyzést is példákkal cáfolt, valamint hangsúlyozta, hogy Magyarország minden országgal kész együttműködni, amelyik megvédi Európa határait.

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben (Fotó: EPA/Patrick Seeger)

Magyarország nem fog engedni a zsarolásnak, és akármilyen döntést hoznak az EP-ben, Magyarország védeni fogja határait, és védeni fogja a demokrácia európai értékét – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképpen rendezi be saját életét a saját országában. „Mi fogjuk eldönteni Magyarországon, hogy kikkel élünk együtt” – mondta.

A vita utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) lojális tagja, s azért dolgozik, hogy megreformálják az EPP-t. Megjegyezte ugyanakkor, a migráció kérdése osztja meg az EPP-t, amely kedvére próbál tenni a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak, hogy jövőre koalíciót tudjon velük alkotni. A vitában ugyanis több néppárti képviselő is kijelentette, megszavazza a jelentést. A Fideszt is magában foglaló pártcsalád képviselőinek szavazata kulcsfontosságú lehet abban, hogy elfogadják-e a dokumentumot.

A plénum előtt több felszólaló egyértelműen kiállt a magyar kormány mellett és a Sargentini-jelentés elutasítására szólított.

A vita végén elmondott második felszólalásában Orbán Viktor kijelentette: „a saját hazájuk ellen szavazó” magyarok „jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat”.

Lengyel értelmiségi szolidaritás Magyarországgal

Lengyel értelmiségiek szolidaritásukat fejezték ki Magyarországgal a Sargentini-jelentésről szóló szerdai európai parlamenti szavazás előtt, a Wpolityce.pl konzervatív honlapon közzétett nyílt levélben hangsúlyozzák: a magyaroknak joguk van önállóan dönteni országuk politikájáról.

A mások mellett a Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) elnöke, Krzysztof Skowronski által jegyzett levélben az uniós joggal való visszaélésnek minősítik a Magyarországot fenyegető eljárást.

A jelentést készítő politikus szerint Magyarországon a többi között az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával van baj, de nem tartják tiszteletben a menedékkérők jogait sem.

Hirado.hu