Fotó: Facebook

A legfelsőbb bíróság megalapozatlannak találta és elutasította a korrupcióellenes ügyészség fellebbezését, és jogerősen megszüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester hatósági felügyeletét – közölte tegnap honlapján a bíróság.

A végzés eredményeként a korrupcióval vádolt politikus tizennégy hónap után elhagyhatja az országot, találkozhat az ügyében tanúként beidézett vagy vádlott személyekkel, és nem kell már hetente jelentkeznie a kolozsvári rendőrségen. E megszorítások tették korábban lehetetlenné, hogy ellássa alpolgármesteri teendőit, ezért kényszerült a tisztségről való lemondásra március 21-én.

Az ügyészség befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja a volt alpolgármestert, aki lemondása óta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként tevékenykedik. A bíróságra tavaly karácsony előtt benyújtott vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserébe pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Háromszék